A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Fának ütközve állt meg egy autó Karcag közelében


Egy baleset miatt, valamint több ittas sofőr miatt kellett intézkedniük megyénk rendőreinek vasárnap.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén vasárnap egy közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására, valamint nyolc személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján és nyolc ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Egy kisújszállási lakos közlekedett autójával Karcag külterületén vasárnap a déli órákban – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A sofőr haladása során áttért a szemközti forgalmi sávba, majd az úttestről letérve az útárokba hajtott, és egy fának ütközve állt meg. A személygépkocsi vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrségi kéri a közlekedőket, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak, valamint az időjárási körülményeknek megfelelően válasszák meg haladási sebességüket, hiszen kellő odafigyeléssel a balesetek elkerülhetőek!

Egy helyi sofőrt ellenőriztek a körzeti megbízottak Kőtelek belterületén vasárnap 18 óra 30 perc körül. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, továbbá az egyenruhások azt is megállapították, hogy a 31 éves férfit a Szolnoki Járásbíróság és a Szolnoki Rendőrkapitányság egyaránt eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök előállították a jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, továbbá járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések