Hirdessen itt

Autók lángoltak Debrecenben, illegális bevándorlókat találtak Berettyóújfalunál


A hét első napján több alkalommal kellett riasztani a hatóságokat.


Két személyautó lángolt hétfő hajnalban a debreceni Kádas utcában. A debreceni hivatásos tűzoltók három vízsugárral oltották el a tüzet, aminek okát a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vizsgálja – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, akik közül öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, két külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök 13 személyt állítottak elő, közülük hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

A rendőrök Berettyóújfalu külterületén kettő, magát szír állampolgárnak valló külföldit fogtak el 2021. február 22-én 7 óra körül. A két férfi nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon – írja a police.hu.

A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően előállították őket a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, majd idegenrendészeti meghallgatásukat követően 2021. február 22-én 14 óra 30 perckor átadták őket a román hatóságnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések