Az édesanya teljesen összetört, amikor rádöbbent, kisbabája az életéért küzdött, míg ő napokig kómában feküdt.
Hatalmasat hibázott egy szülésznő egy Nyugat-Ausztráliai szülész osztályon tavaly decemberben. Mansurin ‘Sarah’ Hassan szülés előtt 10 mg helyett, 100 milligramm morfint kapott fájdalomcsillapítónak. A hatalmas dózis miatt azonnal kómába esett.
A Bunbury-i Szent János kórház szülésznője 23 órákkor adta be az adagot az édesanyának, amikor megkezdődtek az méh összehúzódások. A hibára pedig csak reggel eszmélt rá a nővér, amikor újra ellenőrizte a kismama állapotát, aki továbbra is eszméletlen volt. Az orvosok ezután császármetszést hajtottak végre rajta, hogy kiszedjék a hasából az addigra meghalt kisbabáját.
A történteket ráadásul megpróbálták eltussolni, az édesapának azt mondták: a gyerek halva született, felesége pedig szív és tüdőgyengeség miatt esett kómába. A házaspár öt éven keresztül próbálkozott, mire összejött a kisbabájuk, akire nagyon vágytak. Így még jobban megrázta a családot ez a sorscsapás – írja a The Sun.
„A test még mindig meleg volt, ezért hihetetlen volt számára, hogy már nem él a kisfiam” – mondta könnyeivel küzdve az édesapa, Touhidul. Sarah négy napig volt kómában, és azonnal látni akarta gyermekét, hiszen fogalma sem volt a tragédiáról. Végül a Bangladesben élő édesanyja hívta fel telefonon és közölte vele a szörnyű igazságot.
Devastated mum wakes from coma to find her baby is dead after being given TEN TIMES too much morphine for the birth https://t.co/DQQm3fhLbm
— The Sun (@TheSun) January 19, 2021
„Az egész életemet megtörte. Aludtam miközben a babám haldoklott és az életéért küzdött. Sajnálom, hogy a morfium mellett döntöttem, emiatt vesztettem el a gyerekemet” – mondta a The Sun oldalának a gyászoló édesanya. A család feljelentést tett a rendőrségen és a nyomozás során derült ki az emberi tévedés. A kórház is teljes belső vizsgálatot indított és „tragikus eseménynek” minősítették a kis Zyeed halálát.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések