Hirdessen itt

Szétvert és kirámolt egy ceredi házat a többtagú betörőbanda


Ceredi ingatlan három épületébe ment be több személy, akik közül a salgótarjáni rendőrök két férfit őrizetbe vettek.


A rendőrségre január 21-én 13 óra 36 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy ceredi ingatlanba betörtek. A rendőrök négy órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves zabari lakost, és rövid időn belül egy 28 éves társát.

A jelenlegi adatok alapján a két férfi több társával együtt 2021. január eleje és január 20. között a ceredi ingatlan bejárati kapuját befeszítette, és a három épület bejárati ajtaját betörte. A helyiségekbe többször visszatértek, azokat átkutatták és onnan a bejárati kapu elektromos motorját, tűzhelyet, kandallót, több radiátort, mosógépet, kerti és kézi szerszámokat, több üveg szeszes italt, poharakat és egyéb berendezési és használati tárgyakat tulajdonítottak el közel két millió forint értékben.

A rendőrök a két férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, folytatólagosan elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A nyomozók az ingatlanból eltulajdonított értékek egy részét a gyanúsítottak lakásán megtalálták, és lefoglalták. Társaik felkutatása és kihallgatása jelenleg folyamatban van.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések