Az érintettek meg fogják kapni a támogatásokat – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a legújabb kormányzati lépésekről számolt be.
A kormányfő a beszélgetés elején leszögezte, nem a nemzetközi szervezetek véleménye alapján döntöttek a korlátozások meghosszabbításáról. Meghallgatták a szakembereket, persze szabadulnánk ebből a helyzetből - tette hozzá. A járványnak olyan kérdései vannak amelyek lokálisak, így nemzeti döntéseket kell hozni.
Fájó szívvel kellett igazat adnom a járványügyi szakembereknek – mondta a kormányfő, hozzátette, nem lett volna szerencsés, ha feladjuk az elmúlt három hónapos eredményeket. Ha túl korán jönnek a feloldások, akkor a semmibe hullanak az elért eredmények.
Orbán Viktor közölte, a harag és az indulatok ebben a helyzetben másodlagosak.
A vezetőknek az is a felelőssége, hogy amikor mindenkit elragadnak az indulatai, akkor kell a döntéshozóknak a legnyugodtabbnak maradnia - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Sokan mondták, hogy a kijárási tilalom esetén lehetett volna lazítani, de most a vakcina beszerzésen kell dolgozni - mondta a kormányfő.
Nyugat-Európában számos ország azt választotta, hogy folyamatosan ügyeskednek a szigorítások rendszerén, míg mi november óta ugyanabban a rendszerben élünk - tette hozzá.
Az érintettek meg fogják kapni a támogatásokat
Az önkényes étterem-újranyitással kapcsolatban is nyilatkozott a kormányfő.
Ha nincs törés, zúzás, akkor a hatóságok ne tartóztassanak le senkit
- mondta Orbán Viktor, egyúttal arra kért minden türelmetlen embert, hogy ne tegyék meg a kinyitást, mert a vírust át fogják adni, és emberek fognak belehalni a járványba.
Az nem megoldás, hogy kimegyünk és megsértjük a szabályokat - mondta Orbán Viktor. 150 ezer-1 millió forintos bírságot kockázat az, aki megszegi a szabályokat, míg az éttermeket be fogjuk zárni - tette hozzá.
Segítik a kis települések boltjait
Nem állhatunk az egyetlen nyugati lábra - mondta a kormányfő. Hoztunk számos gazdasági döntést, és hoztunk óriásiakat is - mondta Orbán Viktor.
Amikor lesz elég vakcina, akkor újra kell indítani a gazdaságot.
Eddig 6000 ezer milliárd forintról döntöttünk. Kiemelte, hogy vannak olyan települések, ahol nincsen bolt, és most döntöttek arról, hogy ezen változtatnak.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések