Hirdessen itt

Nagy-Britannia: túl sokan élvezték egyszerre a havat, rendőrségi razzia lett a vége


Nagy-Britanniában, Leicesterben emberek egy kis csoportjának annyira elege lett a hosszú hónapok óta tartó bezártságból, hogy mikor leesett a januári hó, egyszerűen nem bírták tovább a négy fal között, és kimentek a közeli parkba, ahol énekeltek, táncoltak és élvezték a havazást.


Ez viszont annyira felháborította a “jólnevelt” angol nyárspolgárt átlagpolgárt, hogy amint ablakaik mögül megpillantották a parkban szórakozó kis csoportot, menten telefont ragadtak, és bejelentést tettek a rendőrségen a “Covidióták” (a brit sajtó így nevezi a korlátozásokat megszegőket) feltűnése miatt.

A feljelentők olyan törvénysértésekre hivatkozva követelték a rendőrségtől a közbelépést, mint “senki nem tartja a távolságot”, “az emberek nem viselnek maszkot”, “többen hócsatáznak”, de előkerült a “néhányan szánkóznak” érv is. Több helyi lakos bírálta a rendőrséget is.

A rendőrség közvetlenül a park mellett van, mégsem oszlatták fel az egészet. Nevetséges!


– fogalmazott egyikük.

A rengeteg bejelentés miatt a rendőrök végül előállították a havazást élvező “törvényszegőket”. A parkban táncolókat megrovásban részesítették és az eseményt “feloszlatták”. Az “illegális szánkózókat” és “hócsatázókat” elengedték egy figyelmeztetéssel, noha felhívták a figyelmüket:

a helyi szabályok értelmében azokra, akik részt vesznek a csoportos téli játékokban, akár 200 font értékű (80 ezer forintos) bírságot is kiszabhatnak.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések