Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nacsa Lőrinc: a baloldal ne használja eszközként halálkampányához a vendéglátósokat


Fejezzék be a halálkampányt és ne használják eszközként ehhez a vendéglátósokat – szólította fel a baloldalt a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője szombati közleményében.


Nacsa Lőrinc felháborítónak nevezte, hogy a vendéglátósokat jogszabályellenesen kinyitásra biztató szervezkedés mögött a Gyurcsány-lista egyik embere áll. Közölte: lebuktak, mert kiderült, hogy igazából nem civilek, hanem baloldali politikai aktivisták, és a Facebook-csoportot is ők indították.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta:

a Gyurcsány-koalíció eszközként használja az így is nehéz helyzetbe került vendéglátósokat csak azért, hogy a kormányt támadja.


Hozzátette: a baloldal eddig is ezt csinálta, nem a vírus, hanem a kormány ellen küzdött. Most is felelőtlenek, amikor a szabályok megszegésére buzdítanak – emelte ki. Úgy fogalmazott: a baloldal politikai érdekei miatt veszélybe sodorja az emberek egészségét és az eddig elért eredményeket. Nacsa Lőrinc szerint azért csinálják ezt, mert úgy gondolják, hogy minél tovább tart a járvány, minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések