A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Letartóztatják a férfit, aki több alkalommal is lopott egy hatvani üzletből


A gyanú szerint a férfi többször lopott egy hatvani üzletből, ahol egyik alkalommal fellökte az útjába álló alkalmazottat is.


A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás és lopás bűncselekmények elkövetése miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben.

A 24 éves gyanúsított 2021. január 5-én 18 óra 30 perc körül bement egy hatvani üzletbe, ahol a ruházatába szeszes italokat rejtett.

Ezt követően fizetés nélkül akart távozni, majd fellökte az útjába álló nőt, aki ennek következtében elesett – tájékoztatta portálunkat Kovács Nikoletta rendőrségi sajtóreferens.

Mint azt írta, a rendőrök rövid időn belül elfogták a férfit és őrizetbe vétele mellett hallgatták ki.

Gy. Rajmund beismerte azt is, hogy korábban több alkalommal lopott ugyanabból az üzletből. Az Egri Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.

A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések