Schmuck Andor mozgalmat hirdetett, Korda Györgyék pedig az elsők között csatlakoztak, hogy a hozzájuk hasonló helyzetben lévő nyugdíjasoknak segítő kezet, vagy – jelen esetben akár azt is mondhatnánk – hangot nyújtani.
A Tisztelet társasága elnökének legújabb mozgalma a koronavírus szempontjából leginkább veszélyeztetett – emellett sokszor a magánnyal is harcot vívó – nyugdíjasoknak nyújt lehetőséget arra, hogy egy-egy telefonbeszélgetés erejéig a kedvenceikkel válthassanak pár szót.
„Ez technikailag úgy néz ki, hogy én átküldöm a hírességnek az adott szépkorú nevét és telefonszámát, majd egy kis egyeztetés után az empatikus sztár már tárcsázhatja is azt. Természetesen mindegyik híresség maga dönti el, hetente hány hívást vállal, de már egyetlen beszélgetés is nagy megtiszteltetés, nagy segítség” – mondta az ötletgazda, Schmuck Andor a Rispostnak, megjegyezve, hogy már az első néhány órában 15 híresség jelezte segítő szándékát.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott az ország egyik legszerethetőbb párosa, Balázs Klári és Korda György, akik elővigyázatossági okokból maguk is elszigetelten élik a mindennapjaikat immáron kilenc hónapja, így pontosan tudják, mennyit jelent egy-egy apró gesztus. Kordáék tudják, hogy a hívásokkal nem csak életre szóló élményt okozhatnak az időseknek, de azt is jelezhetik: nincsenek egyedül.
„Hál' Istennek, mi ketten vészeljük át ezeket a nehéz hónapokat, de el tudjuk képzelni, milyen lehet a helyzete annak, akinek ugyanezt kell tennie a kora miatt, de teljesen egyedül. Borzalmas lehet!
Mi nagyon szeretjük őket, megértjük a problémáikat és úgy vagyunk vele, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetünk értük. Nagyon szeretnénk egy kis lelket önteni beléjük – mondta Balázs Klári.
A kezdeményezéshez többen is csatlakoztak időközben, így például Fodor Zsóka, Delhusa Gjon, Csonka András, és a sort még hosszan lehetne folytatni.
Természetesen Korda György is örömmel áll a nehezebb helyzetbe került rajongók rendelkezésére. Mint mesélte, szeretettel gondol nyugdíjas társaira, átérezve a helyzetüket.
„Az életünkben most jött el először az az időszak, amikor ugyanazt az életet éljük, mint az átlagos nyugdíjasok, hiszen nincsenek fellépések. Klárika főz, mos, takarít, nincs segítségünk, mert nem merünk beengedni senkit.Eddig teljesen más volt az életvitelünk, most viszont pontosan tudunk velük azonosulni. Átérezzük a helyzetüket. Nagyon szeretjük őket, tudjuk, milyen nehéz helyzetben vannak, ráadásul – mivel idősek – korlátok közé vannak szorítva.”
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések