Hirdessen itt

Kiderült, egy új taggal bővül A Dal zsűrije


Az elmúlt években ebben a szerepben már látott Vincze Lilla, Nagy Feró és Mező Misi mellett új szereplőként Ferenczi György lesz A Dal 2021 zsűrijének negyedik tagja.


Vincze Lilla énekesnő és Nagy Feró, a Beatrice frontembere egymás után harmadszor lesz zsűritag A Dalban, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese egy év szünet után tér vissza, hozzájuk Ferenczi György énekes, hegedűs, szájharmonikás az első Pesti Rackákból csatlakozik, ők négyen véleményezik az idei dalokat – hangzott el a műsor pénteki online sajtótájékoztatóján.

„A Dal töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy aktivizálta az előadókat a járványhelyzet szülte körülmények közt is, fogódzót jelent a zenészek számára, ami miatt érdemes alkotni” – fogalmazott Vincze Lilla, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője. Hozzátette: A Dal 2021-be beérkezett több mint négyszáz pályázat közül komoly kihívás volt kiválasztani a legjobb negyvenet. Úgy vélte: a dalválasztó műsor legnagyobb értéke, hogy magyar nyelvű szerzemények hangzanak el benne.

A produkciókat az elmúlt években szókimondóan értékelő Nagy Feró azt mondta, ebben az évadban visszafogottabb lesz, mivel a tehetséget, a befektetett energiát és munkát meg kell becsülni. Felhívta a figyelmet arra, hogy A Dal másfajta verseny, mint a zenei tehetségkutatók.
Mező Misi 2018-ban és 2019-ben már volt zsűritag, most egy év szünet után tér vissza A Dalba

„A Dal nem tehetségkutató, hanem dalválasztó műsor, a különlegesség a zenei stílusok sokszínűségében áll, különböző műfajú produkciók versenyeznek egymással. Nem csak ismert előadók, zenekarok lépnek fel, a műsor teret és lehetőséget biztosít a feltörekvő tehetségeknek”.

Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, a Rackák frontembere a dalok akusztikus előadásának jelentőségéről beszélt, ami véleménye szerint jobban hagyja érvényesülni az énekest, a produkciónak ebben a verziójában sokkal inkább kiderül, miről is szól a dal.

A Dal 2021-ben a zsűri és a nézők ismét együtt keresik az ország legjobb magyar slágerét. A showműsor élő adásai január 30-tól szombat esténként 19 óra 35 perctől hét héten keresztül láthatóak a Duna Televízióban. Mint írták, a közmédia csatornája a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral.

Az immár tizedik alkalommal induló, jubileumi dalválasztó show újdonsága, hogy nem harminc, hanem negyven produkciót láthatnak a nézők és az előadók az online Akusztik Dalversenyben is részt vesznek. A négy előválogatót két elődöntő követi. A fináléba nyolc versenyző jut, mindkét elődöntőből négy-négy produkció. A március 13-i döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott négy produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő szavazataik alapján hirdetik ki a végső győztest. Szintén újdonság, hogy a nyolc döntősből a zsűri által kiválasztott legjobb négy dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban, nem csak a győztes.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj év dala elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak, így kiválasztják A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Íróját és A Dal 2021 Felfedezettjét, akik egyben a Petőfi Zenei Díj hasonló kategóriáinak nyertesei is lesznek.

A Dal 2021 versenyzői: anevemandras (Kállay Saunders; dalának címe: Haza érek majd), Andelic Jonathan (Áldom), Balogh Eszter (Maradnék), BariLaci (Féltelek), Beneath My Skin (Ébredj!), Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata (Bosszúállók), Detti (Nem muszáj), Down For Whatever (Zuhanás), Galda Levente (Eredő), GERENDAS ft. Dárdai Blanka (Senkié), Hajdu Erik (Szürke madár), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Altató), Katona Petra (Viszlát múlt), Kaukázus (Egyetlen szó), Kozma Orsi (Változik a világ), LivingRoom (Megtörtént), LongStoryShort! (Talán holnap), Luscinia (Labirintus), Mudfield (Nincs szerencsém), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Adri (Hol voltál), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), Name Project (Altass el), No Sugar (Falak), Noémo (Hableány), Pejtsik Panna (Fehér elefánt), Phoenix RT feat Diószegi Kiki (Jelzőfény), Pink & The Panthers (Sodor a szél), Radics Gigi (Egy vagy velem), Siklósi Balázs (Csak egy Igen), Sőti Barbi (Érezz idebenn), Süle Zsolt (Befúj), Swing á la Django (Maradok), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), Szekér Gergő (Hazatérsz), Szőke Nikoletta (Új esély), Tortuga (Törnek az ablakok), Veréb Tomi (Miénk volt a világ), YOULI (A legjobb).

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját, valamint a Facebook- és Instagram-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések