Hirdessen itt

Helytelenül hűtöttek le kétezer adag vakcinát, emberek egészsége foroghat kockán


Az egyik svéd egészségügyi központban nem az előírt hőmérsékletek mellett szállították ki a Moderna vakcináit, melynek következtében közel 2 100 adag védőoltást pocsékoltak el feleslegesen.


A vakcinák disztribúciójáért felelős gyógyszeripari vállalat pénteki közleményéből kiderült, hogy a szállítás során összesen ezer emberhez juttatták el a hatástalan vakcinákat, miután helytelen hőmérsékletekre fagyasztva tárolták őket az egyik hűtőládában, azonban még időben észbe kaptak, és szerencsére nem oltották be velük az embereket.

Mivel túlságosan alacsony hőmérsékleteken tartották a fiolákat, ezért kérdéses, hogy egyáltalán hatékonyak lehetnek-e a beadást követően – adta hírül a The Hindustan Times portál.

Ami meglepő a történetben, hogy a vakcinákat szakavatott orvosokra és ápolókra bízták, így teljesen érthetetlen, mi játszhatott közre abban, hogy bekövetkezzen ez a súlyos hiba. A svéd egészségügyi hatóságok már megkezdték a vizsgálatokat, eredmény egy héten belül várható.

Magnus Frisk, a szóban forgó biotechnológia cég szóvivője elmondta, minél gyorsabban ki szeretnék deríteni, hogy vajon még ilyen körülmények mellett is hatásosnak bizonyulhatnak-e a vakcinák.

A szakember és kollégái felvették a kapcsolatot a Modernával annak érdekében, hogy a lehető legtöbb információt begyűjthessék a potenciális utóhatásokról, amelyek akkor állhatnak fenn, ha túl hideg oltóanyagot juttatnak be az emberek szervezetébe.

Az érintett dózisokat egyelőre nem tervezik újrahasznosítani, így a kukában landolhatnak. Január 17-ig Svédországban több mint 146 ezer állampolgárt oltottak be a Pfizer-BioNTech közös fejlesztésű vakcinájával, a Moderna készítményével viszont még csak most kezdték el az országos oltóprogramot.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések