A nő nem lehetett túl szívbajos, miután egyrészt a saját férjét szúrta hátba, majd kihúzta a hátából a kést, amit betett a mosogatóba.

A közlemény szerint a nő és a férfi 1995 éltek együtt egy Komárom-Esztergom megyei községben lévő házban. A férjnek nem volt munkaviszonya, és italozó életmódot folytatott, ami sok veszekedést generált közte és a felesége között.

Tavaly július végén is az otthonukban tartózkodtak, amikor a sértett egész nap italozott. Délután vita alakult ki a házasok között, miközben a férj kiment a házból. A nő követte őt egy késsel a kezében az udvarra, aki ezt követően a férje mögé lépett, majd hátba szúrta.

Egy felülről lefelé irányuló nagy mozdulattal szúrt a nő, aki a támadás után kihúzta a férje hátából a kést, amit visszavitt a házba és betette a mosogatóba. „A sértett bement a vádlott után a házba, a sebe vérzett és ezt látva a vádlott, annak érdekében, hogy a sértett sérülései ellátásra kerüljenek, értesítette a mentőszolgálatot és megpróbálta csillapítani a vérzését. A kiérkező mentőszolgálat kórházba szállította a sértettet." – olvasható a közleményben.

A férj nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett. Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjanak ki, illetve tiltsák el a közügyek gyakorlásától.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek