Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Gillian Anderson pár hete szakított: volt párja már össze is költözött egyik legjobb barátnőjével


Gillian Andersont teljesen ledöbbentette, hogy Peter Morgan már össze is költözött a barátnőjével.


December közepén adtunk hírt arról, hogy Gillian Anderson, az X-Akták és A korona imádott színésznője és párja, Peter Morgan négy év után szakítottak egymással.

Akkor a Daily Mail úgy tudta, hogy azért lett vége a kapcsolatuknak, mert mind a kettőjüknek rengeteg munkája akadt, illetve az előző kapcsolataikból született gyermekek miatt nehéz volt megoldaniuk a családi logisztikát, így végül a különválás mellett döntöttek. A brit lap közölte, a szakítás után nem is olyan sok idővel Peter Morgan továbblépett, ám nem is akárkivel.

Gillian Anderson és Jemima Goldsmith filmproducer évek óta szoros barátságot ápolnak egymással, azonban nem biztos, hogy a viszonyuk a jövőre nézve ugyanolyan szép lesz, mint a múltban. A 46 esztendős filmproducer az év végén kezdett randizni Anderson volt párjával, Peter Morgannel.

- Mind a hárman jó barátok voltak évek óta. Van egy olyan érzésem, hogy Jemima már egy ideje titokban része volt Pete életének, vagy minimum kinézte magának - vallotta be a lapnak egy közeli forrás.

A férfival annyira komollyá fordult a kapcsolatuk, hogy már össze is költöztek. Ez Gillian Andersonnak valószínűleg fájó pont, hiszen a férfi és a színésznő hiába voltak együtt négy évig, sosem bútoroztak össze. A cikkből az is kiderült, a sztárt sokkolta először, hogy volt párja az egyik legjobb barátnőjével jött össze, egyszerre érez magában dühöt és döbbenetet.

Jemima Goldsmith, bár a magyaroknak nem mond sokat, a brit filmes elitnek évek óta tagja. Régen újságíróként és szerkesztőként dolgozott, majd a 2010-es évektől kezdve producerként dolgozott. Az elmúlt években több férfi elrabolta a szívét. 1995-ben ment hozzá a nála 22 évvel idősebb Imran Khanhoz, aki 2018 óta Pakisztán miniszterelnöke. A krikettjátékosból vált politikussal 2004-ig éltek házasságban.

A válásuk után Hugh Grant párja lett, de vele végül 2007-ben szakítottak, békésen váltak el egymástól, Grant sajtósa akkor azt közölte a sajtóval, hogy a színész semmi rosszat nem tud mondani Jemimáról. 2013-ban Katy Perry volt férje, Russell Brand csavarta el a fejét, de egy évvel később szakítottak.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések