Több kihívó is mindent megtett azért, hogy Livi kiessen a párbajon, vagyis Dóri maradjon bent a játékban.
Anna szintén rengeteg negatív kritikát kap a közösségi médián keresztül, miután átadta a saját medálját, és folyamatosan csak Dórit támogatta a párbajon. Livi ezzel gyakorlatilag egyedül maradt, aki a hatalmas hátszél ellenére is majdnem nyerni tudott.
Hihetetlen, de Livi a négy ellene felhasznált medál ellenére egészen közel volt ahhoz, hogy kiejtse Dórit. Érdekes figyelni a feszült arcokat, amikor látszott, hogy a medálok nélkül Dórinak esélye sem lenne a gyengébbnek tartott Livivel szemben. A nézők közben részben joggal dühöngtek a helyzet miatt.
Az új játékos, Viktor csendben tűrte a látottakat, majd elmondta, hogy ez nem volt fair a kihívóktól, amire Anna a következőképpen próbált magyarázatot adni. Kissé úgy tűnt, mintha csak magyarázkodna a helyzet miatt.
„Nem láttátok mindig, hogy ő hogyan teljesít, mert viszonylag úgy cseppentetek a csapatba, de a csapat úgy tudja megőrizni a lendületet, és úgy tudunk küzdeni és előrébb menni, ha sziklaszilárd lányok vannak a csapatban a fiúk mellett.”
„Ha tényleg ezt nézzük, akkor egyetértek veled, hogy ez nem fair Livivel szemben az, hogy lényegében négy medált használtunk. Az, hogy Livi ennek ellenére így küzdött, és a szívét-lelkét beletette, az viszont elképesztő volt.”
Viktornak azonban így sem tetszett a dolog: „Ez a párbajszituáció tényleg teljesen mást hoz ki az emberekből. Nagyon kétes érzések vannak bennem még most is ezzel kapcsolatban, hiszen ez Liviával szemben ez nem volt egy fair dolog. Ez a játék nagyon nehéz.”
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések