Hirdessen itt

Ennyi jelenleg a bruttó átlagkereset Magyarországon


A teljes munkaidőben alkalmazásba állók bruttó átlagkeresete tavaly novemberben 8,6 százalékkal megnőtt az egy évvel korábbi összegekhez képest.


A KSH adataiból kiderült, hogy 2020 novemberében átlagosan 438 ezer forintot kaptak a munkavállalók, ami a 2020. január és november között kiszámított 399 ezer forintos középértékhez képest jelentős emelkedésnek számít – adta hírül a Portfolio portál.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 400 forintra nőtt, míg a különböző bónuszokat is figyelembe véve 300 200 forintot ért el. Összességében elmondható, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellenére gyors maradt a béremelkedés a tavalyi esztendőben.

Fontos szerepe van a növekedésben annak, hogy év elején 8 százalékkal nőtt a minimálbér, illetve annak is, hogy a fizetéseket még akkor emelték a cégeknél, amikor hetekkel a pandémia kitörése előtt jártunk.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 8,6 százalékkal nőtt az előző évi statisztikákhoz képest. A rendszeres, prémium, jutalom és egyhavi különjuttatás nélküli bruttó átlagkereset 375 700 forint körül mozog, ami 8,7 százalékkal magasabb a 2019-es értékekhez viszonyítva.

Novemberben a vállalati szektorban 8,9 százalékkal 447 ezer forintra, míg a költségvetési szférában 8,1 százalékkal 427 ezer forintra nőtt a fizetés.

Idén 2020-hoz képest előreláthatólag lelassulhat az emelkedés, a minimálbérről hosszas tárgyalások után egyeztek meg, így 4 százalékkal nőhet februártól kezdődően, az viszont még mindig nem biztos, hogy a második félévben számíthatunk-e további 1 százalékos pluszra.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések