Hirdessen itt

Emelkedő forgalomban erősödött a BUX a héten


Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 393,21 ponton zárt pénteken, 2285,64 ponttal, 5,43 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.


 A részvénypiac forgalma 58,16 milliárd forint volt, míg az előző héten, amikor három tőzsdei kereskedési nap volt, 20,66 milliárd forintot ért el a forgalom.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte: erős héttel indította a hazai tőzsdeindex az új évet.

A vállalati hírek közül felidézték, hogy a Mycovia Pharmaceuticals, a Richter egyik licenszpartnere pozitív harmadik fázisú vizsgálati eredményekről számolt be egy nőgyógyászati készítmény kapcsán. A készítmény várható éves csúcsértékesítése elérheti a 100 millió dollárt 2027-ben a Richter becslése szerint. Önmagában a készítmény 5,6 százalékkal növelheti 2027-re a Richter jelenlegi éves árbevételét. Várhatóan a Mycovia még az év első felében benyújthatja a gyógyszer engedélyezési kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeletének (FDA).

Az elemzésben emlékeztettek arra is, hogy a Mol folytatta a sajátrészvény-vásárlást a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével. Emellett a hétfőn tették közzé a decemberi finomítói és petrolkémiai árréseket, a hordónkénti finomítói árrés a novemberi 0,8 dollárról 1,3 dollárra emelkedett, a petrolkémiai árrés tonnánként 386,8 euróról 431,8 euróra.

A héten a Mol árfolyama 11,69 százalékkal erősödött, a papír a hét utolsó kereskedési napján 2446 forinton zárt, heti forgalma 15,49 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom 6,05 százalékkal erősödött, pénteken 403 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta az egymilliárd forintot.

Az OTP-részvények ára 4,42 százalékkal emelkedett a héten, a papír 13 950 forinton zárta a hetet, forgalma csaknem elérte a 24 milliárd forintot.

A Richter árfolyama 1,48 százalékkal erősödött, pénteken 7550 forinton zárt, heti forgalma több mint 7,3 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3723,52 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 55,11 ponttal, 1,50 százalékkal magasabban.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések