Hirdessen itt

Előzetes után fegyházba mehet a marcali rablónő


Vádat emelt a Marcali Járási Ügyészség a rablónő ellen, aki fegyvernek látszó tárggyal rabolt ki két fiatal fiút.


Zsanett még tavaly szeptemberben csapott le a sértettekre Marcaliban. Erről itt írtunk.

A vádirat szerint a nőnél volt testvére élethű kinézetű airsoft pisztolya. Meglátta a két 17 éves sértettet, az útjukat állta és elővette táskájából a pisztolyt.

A vádlott rájuk fogta a játékfegyvert és felszólította őket a náluk lévő pénz átadására. A fiúk nem adták meg rögtön magukat, hiszen az ügyészségi iratok szerint első reakciójuk az volt: „ez most komoly?”

Ez nem tűnt jó válasznak, mivel a rablónő igennel felelt és még idegesebb lett. A két sértett ettől aztán megijedt és átadta a náluk lévő több mint 6 ezer forintot. A vádlott dolga végeztével hazament, saját lakásába.

Csakhogy a két fiatalkorú sértett azonnal jelentette a különös rablást a marcali rendőrségen, ezután órákon belül elkapták a játékfegyverrel rabló nőt a Terrorelhárítási Központ egyenruhásai.

Az ellopott pénz is előkerült, az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a vádlott letartóztatását. Az ügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt az azóta is letartóztatásban lévő nővel szemben.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések