A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Előre látták Navalnij letartóztatását, tüntetésre készül az ellenzék


Számítottak az ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij őrizetbe vételére – tömegdemonstrációra készülnek támogatói, hogy nyomást gyakoroljanak a Kremlre.


Őrizetbe vették Alekszej Navalnijt, Putyin legjelentősebb kritikusát, miután hazautazott Oroszországba vasárnap. Először tért haza, mióta katonai idegméreggel mérgezték meg, amit Navalnij szerint állambiztonsági ügynökök juttattak az alsóneműjébe.

Navalnyt azóta a hirhedt moszkvai börtönben őrzik – írja a Reuters. A 44 éves ügyvéd szerint minden ellene felhozott vád koholmány és azzal gyanúsította meg Putyint, hogy az ő megrendelésére hajtották végre az ellene elkövetett gyilkossági kísérletet. Putyin tagadta a vádat és azt állítja, hogy Navalnij része az Egyesült Államok által is támogatott lejárató kampánynak.

Navalnij szövetségesei az egész országra kiterjedő tüntetéseket szerveznek, hogy ezzel gyakoroljanak nyomást a Kremlre. Leonid Volkov, az ellenzéki politikus közeli támogatója azt állítja, az ellenzék tervei között szerepel tényfeltáró videók nyilvánosságra hozatala, többek között például a szerintük Putyin tulajdonában álló fényűző palotáról készült felvételek, amelyeket kedden tettek elérhetővé online és ami már több mint 53 millió megtekintésnél jár.

“Tudjuk, hogy a Kreml retteg a tömegdemonstrációktól” – jelentette ki Volkov. “Az elmúlt évek során, ha a tüntetések elég erőteljesek voltak, a Kreml így vagy úgy, de mindig reagált.”

A Kremlhöz közeli források szerint azonban Navalny kezd olyan fenyegetéssé válni, hogy elhúzódó tüntetések ellenére is valószínűleg őrizetben tartják majd. Volkovék abban reménykednek, hogy az ellenzéki politikussal szembeni fellépés és a palotáról közzétett videó általános közfelháborodást vált ki, ezzel együtt pedig megpróbálják meglovagolni a közvélemény-kutatások eredményeit, melyek a csökkenő bérekkel szembeni frusztrációról és a járványhelyzet okozta gazdasági visszaesésről szóló negatív érzelmekről számolnak be.

Az orosz kormány az eddigieknél is keményebb büntetéseket jelentett be a tüntetésekre vonatkozóan, Putyin pedig továbbra is legyőzhetetlennek bizonyul 68%-os támogatás mellett.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések