Hirdessen itt

Egy héten belül kétszer is gyújtogatás volt a migránsok lakta kerületben lévő templomnál


Támadásoknak van kitéve a migránsok lakta kerületben lévő gótikus templom.


A támadással kapcsolatban van aki egyértelműen úgy gondolja, hogy azt keresztény-ellenes emberek követték el – számolt be szerdán a V4NA hírügynökség.

Az incidensek Stockholm egyik külső kerületében, Spånga-Tensta-ban történtek, melynek közvetlen szomszédságában található a főleg migránsok lakta Rinkeby negyed. Ebben a kerületben gyakoriak a bevándorlók bandái által elkövetett zavargások, bűncsleekmények. Spånga-Tensta középkori temploma is olyan részen található, ahol sok muszlim bevándorló él – írják.  

Az első gyújtogatásnál, néhány nappal ezelőtt, Molotov-koktélokat dobtak a templomra, annak kapujára és ablakaira. Szerencsére nagy tűz nem keletkezett, de erős, szimbolikus jelentése volt a támadásnak – állítja a helyi lelkész, Jerker Alsterlund.



„Nem tudom, hogy ezúttal is Molotov-koktélokról van-e szó, de valamilyen gyúlékony folyadékot dobtak oda. Komoly és szomorú esemény ez, de nem akarok azon spekulálni, hogy ki vagy mi áll mögötte” – mondta Alsterlund a Järva hírügynökségnek.

A Spånga templomot már többször megtámadták, múlt szerdán három tűzbombát is dobtak a templomra. A legutóbbi támadás szombat éjszaka történt, és újra az ablakokat vették célba az elkövetők. Mire a rendőrség kiért a helyszínre, a templom kapuja lángokban állt. 2018 decemberében a templom egyik plébániatermét is bombatámadás érte. Senkit sem tartóztattak le egyik bűncselekmény miatt sem. - írja a mandiner.hu.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések