Delhusa Gjon elárulta, vérrög alakult ki a tüdejében


Az énekes négy hónappal azután, hogy elkapta a koronavírust, még mindig küzd a fertőzés szövődményeivel.


Ma is folyamatos kontroll alatt tartják az orvosok Delhusa Gjont, aki még tavaly októberben kapta el a koronavírust. Mint ismeretes, a zenész összesen 23 napot töltött kórházban, és napokig az intenzíven kezelték, miután a tüdőszintje 80 százalék alá esett. Elmondása szerint a poklok poklát élte meg a fertőzés miatt, úgy érzi a halál torkából tért vissza az életbe.

„Minden harmadik nap beszélek a kórház orvosával, és folyamatosan írom, hogy mikor, melyik gyógyszert lehet abbahagyni, mikor, melyiket kell beszedni. Ha régen, a COVID előtt megláttam egy injekciós tűt, sírva-zokogva kirohantam, vagy legalábbis elfordultam, a betegséget követően pedig mindig én szúrtam be a hasamba az injekciót” – magyarázta Delhusa, aki boldogan számolt be róla, hogy a vérhígító injekciót a napokban abbahagyhatta.

„Kész, elfogyott. Beszéltem is a doktorral, és most vérhígító tablettát kapok, amit még négy hónapig szednem kell, miután a tüdőmben egy vérrög keletkezett még a betegségem kezdetén” – vallotta be a Retro Rádió Abaházi Presszó című műsorában a zenész.

Az is kiderült, hogy a gyógyulást követően Delhusa esetében is jelentkeztek ijesztő, memóriazavarra utaló tünetek. Egyes feljegyzések szerint minden harmadik gyógyult koronavírusosnál jegyeztek fel memóriazavart, ám ezt a szövődményt a zenész nem feltétlenül fogja fel negatívumként.

„Azt figyeltem meg, hogy a rövidtávú memóriám pocsék lett, a hosszútávú memóriám pedig pengeéles. Arra emlékszem, hogy a hetvenes években kivel és mit beszéltem. Előtte ilyen nem volt… Annyira élénk lett minden. Tisztán emlékszem, hogy tizenhét éves koromban mit beszélgettem” – fogalmazta meg észrevételeit Delhusa, akinek szervezete napról napra erősebb, most azon dolgozik, hogy a fertőzés miatt leadott hét kilót újra felszedje.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések