A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Csepregi Éva kifakadt: Szeretném visszakapni a régi életemet


A Neoton énekesnője már átesett a fertőzésen, de még mindig nincs száz százalékos állapotban.


Csepregi Évának egy hónappal a betegsége után is vannak még tünetei, de igyekszik a körülményekhez képest ismét teljes életet élni. Jól tudja, hogy egy idő után ismét elkaphatja a vírust, de bízik benne, addigra már megkaphatja a védőoltást.

„Még nem jött vissza a szaglásom, szerintem olyan nyolcvan százalékos lehet. Amikor főzök valamit, közel kell mennem a fazékhoz, hogy igazán érezzem az étel illatát, de ugyanígy van a parfümmel is. Ez még nem az igazi, de úgy hallottam, hogy akár hónapokig is elhúzódhat, mire ismét százszázalékos lesz. Most türelmesnek kell lennem" – mondta az énekesnő a Ripostnak, aki sokáig a testmozgást sem erőltette, mert tartott a koronavírus szövődményeitől.

„Vérhígítót szedek, mert ennek a betegségnek az egyik szövődménye lehet, hogy vérrögök keletkeznek a szervezetben. Egy hónapig egyáltalán nem mozogtam, de mostanában már sétálok, biciklizek és tornázom kicsit, mert a kondimra is oda kell figyeljek, de mindent csak fokozatosan csinálok, nem erőltetem meg magam" – mesélte a Neoton Familia énekesnője, aki társasági életet ugyan nem él, de sokat dolgozik úgy is, hogy nincsenek fellépései.

„Folyamatosan alkotunk. A Covid alatt rengeteg új dalt írtunk, már csak fel kéne énekelni őket. A tavalyra tervezett Aréna-koncertünket jó eséllyel idén megtarthatjuk, így arra is, nagyon készülünk" – árulta el Éva, aki már türelmetlenül várja, hogy ismét minden a rendes kerékvágásban működjön, ezért is szeretné mihamarabb beoltatni magát.

„Sajnos nekem még várnom kell, mert aki elkapta a vírust három hónapig nem kaphatja meg a védőoltást. Alig várom, hogy leteljen ez az idő és mehessek oltatni magam. Szeretném visszakapni a régi életemet, bízom benne, hogy mások is így gondolják" – fejezte be Csepregi Éva.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések