A szövetség vezetősége harcba száll a kiszivárogtatók és a rágalmazók ellen, már a rendőrség nyomoz az ügyben.


„A vírushelyzet alaposan felforgatta hétköznapjainkat. Az elmúlt 10 hónapban a Mazsihisz mindent megtett, hogy megelőzze a nagyobb bajt, óvja, segítse a rászorulókat. A megváltozott munkakörnyezetben, együttműködve az illetékes kormányzati szervezetekkel, legjobb tudásunk szerint szerveztük a pandémiás védekezést és segítettük azokat, akik jövedelmük elvesztése miatt kerültek bajba. E munka mellett a Mazsihisz Vezetősége elkötelezetten küzd azért, hogy a szervezeten belül tiszta viszonyokat teremtve a magyarországi zsidóság jövőjéért dolgozhasson. Mindeközben munkánkat nemtelen és minősíthetetlen támadások érik.” – írja közleményében a Mazsihisz.

Mint írják, a támadássorozat néhány hónapja kezdődött, főszereplői a Mazsihiszen belüli kisebbség soraiból verbuválódtak. Az általuk létrehozott honlapon belső információkat, levelezéseket, titkosan felvett hanganyagokat hoznak nyilvánosságra.

„Céljuk a hatalom, az anyagi javak megszerzése, célpontjuk a Mazsihisz: annak elnöke, alelnökei, igazgatója, komplett vezetősége, munkatársai, rabbijai. A gyűlölködés hangneme a legvadabb antiszemita honlapokon is túltesz, miközben – nehéz ezt kimondani – zsidók állítják elő. Sötét módszereikkel próbálják azt sugallni, hogy a Mazsihisz demokratikusan választott elnökénél, ill. számos vezetőjénél gyalázatosabb zsidó ember nincs e világban és a Mazsihisz egy vallástalan maffia szervezet. A Mazsihisz Vezetősége nem tűri ezt tovább! Megteszi lépéseit a háttérben meghúzódók felderítésére.”

A Rabbitestület elnöke is szivárogtat?

„Elsőként Róna Tamás, a Rabbitestület elnöke, főrabbi(!) bukott meg, amikor a Mazsihisz Vezetősége kétségbevonhatatlan bizonyítékot szerzett arról, hogy a rabbik és a világi vezetők zárt beszélgetését Róna illegálisan, engedély nélkül rögzítette, majd a hanganyagot a szennyoldal felé továbbította. Vele kapcsolatban korábban is súlyos vádak merültek fel, pl. rabbidiplomáját durva plagizálással szerezte meg. Bár mindezek ellenére a Rabbitestület kollegiálisan kiállt mellette, a kiszivárogtatással a Mazsihisz Vezetőségének bizalmát végleg elvesztette. Elárulta saját szervezetét, vezető társait, akik nem hajlandóak vele dolgozni.” – leplezték le közleményükben.

Budapesti botrány

Másodikként a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének (!) érintettsége merült fel. A vezetőségnek kiküldött Mazsihisz elnöki bizalmas, belső munkaanyag 48 órán belül kikerült a szennyoldalra – kétségbevonhatatlanul az a megjelölt példány, amit kizárólag ő kapott. A Mazsihisz Vezetőségi üléséről Mester Tamás távozott, a vezetőség a történtek tisztázására kérte fel. Esetében – figyelemmel pozíciójára – a Mazsihisz vezetői együttes ülés összehívását javasolják a BZSH elöljáróinak, ahol meg kívánják tárgyalni az üggyel kapcsolatos további lépéseket.

Megtették a szükséges lépéseket

Mint írják, a vezetőség eltökélt a szivárogtatások, a belső levelezések, a hanganyagok illetéktelen kezekbe juttatása elleni fellépésben. A rendőrségi feljelentések megtörténtek, a nyomozások elkezdődtek. „Az árulók nem maradnak titokban” – hangsúlyozták.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek