Hirdessen itt

A szoboszlói kultúrális élet is kilépett a medréből, s te még nem is tudsz róla


Idén Hajdúszoboszló is csatlakozik a Városok Falvak Szövetsége Kulturális Régió Egyesülethez. 


A jelenleg 32 taggal működő szervezet létrejöttének célja, egy olyan kulturális hálózat kiépítése és működtetése, amely lehetővé teszi a városok és falvak egymás kulturális értékeinek megismerését és megismertetését, s ennek kapcsán közös projektek kidolgozását a kultúra különböző területein.

Az egyesület tagjai felismerték, hogy a fenti célok megvalósítására csak együtt és együttműködve képesek.

Tevékenységük során a határok különböző oldalain lévő településekkel is együttműködve és a velünk kapcsolatban álló kulturális szervezetekkel, csoportokkal karöltve színesítik a települések kulturális rendezvényeit, emelik azok színvonalát, növelik látogatottságukat.

Hajdúszoboszló képviseletében tavaly számos találkozóra meghívást kaptunk, ahol betekintést nyerhettünk a szervezet aktív működésébe. Megismerve a szövetség értékrendjét, egyet értettünk abban, hogy városunk számára mind kulturális, mind turisztikai tekintetben hasznos kapcsolatokat jelenthet a közhasznú egyesülethez való tartozás. A tagsági viszony létrejöttéhez elengedhetetlen a nyilvántartásba vétel, melyről 2020 decemberében döntés született. Az új városvezetés határozott szándéka, hogy 2021-től aktív tagja legyen e közösségnek - tájékoztatott Majoros Petronella Hajdúszoboszló alpolgármester asszonya.


A Városok Falvak Szövetsége Kulturális Régió Egyesület a napokban kereste meg Hajdúszoboszló önkormányzatát, annak érdekében hogy a helyi előadó-művészeti szervezetei számára is lehetőséget kívánnak nyújtani akár saját környezetük, akár egy másik tagtelepülés valamelyik neves rendezvényén való fellépésre.

Mint megtudtuk a munkálatok ezzel elkezdődnek, így Hajdúszoboszló kulturális életének szereplői is szerepet vállalhatnak e közösségteremtő, a minőségi kultúrafogyasztást ösztönző kezdeményezésnek.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések