A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A jelenleginél rosszabb járványokra is fel kell készülnünk Bill Gates szerint


A Microsoft alapítója, Bill Gates úgy gondolja, mostantól a járványokra is úgy fel kell készülnie az emberiségnek, mint az egyéb természeti katasztrófákra, melyek életünk részévé váltak, mivel jelenleg szerinte ezt nem tettük meg.


A Microsoft társalapítója, Bill Gates a Süddeutsche Zeitungnak adott interjút, melyben arra figyelmeztetett, hogy további járványokra kell készülnünk, mondván, ez lesz az új norma, „ahogy a földrengések és a tornádók kialakulása, vagy a klímaváltozás” – idézi a milliárdost a Kronen Zeitung.

„Le kell, hogy vonjuk a tanulságokat: nem vagyunk felkészülve a következő járványra” – mondta, hozzátéve, hogy a következő pandémia akár tízszer súlyosabb is lehet.

Dicsérte ugyanakkor a vakcinák kifejlesztésében történt tudományos előrelépéseket: „Amennyiben öt évvel ezelőtt csap le ez a vírus, nem tudtuk volna ilyen gyorsan kifejleszteni az oltóanyagot.” Ennek ellenére óva intett a vakcinanacionalizmustól és figyelmeztetett: egy ország sem szállhat szembe egymaga a betegséggel.

Bill Gates feleségével, Melindával közösen jegyzett posztjában az Xing nevű portálon arról beszélt, hogy „mivel még sokan ma is a COVID-19 miatt szenvednek, nehéz elképzelni, hogy ennek a dolognak egyszer vége lesz, de vége lesz.”

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések