A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Megszólalt Szijjártó Péter a Szájer-ügyről: a sajtóból tudta meg, hogy a szexbotrány áll az EP-képviselő lemondása mögött


Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, ő is csak a sajtóból értesült a tegnap kirobbant Szájer-ügyről.


Mint korábban arról beszámoltunk, Szájer József, a nemrégiben lemondott EP-képviselő is részt vett Brüsszelben egy illegális szexpartin. A fideszes politikus – akinél drogot is találtak, így ellene a belga ügyészség kábítószerrel való visszaélés miatt feljelentést tett – az ereszen próbált elmenekülni a hatóságok elől, eközben pedig megsérült és vérezni is kezdett. A lakás tulajdonosa, David Manzhele lapunknak azt nyilatkozta, Szájert nem őt hívta meg az orgiára – azt sem tudta, hogy egy EP-képviselőről van szó –, valamelyik barátja invitálhatta őt a buliba.

Szájer másfél nappal az eset után, vasárnap közölte, hogy „a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést” jelent számára, ezért december 31-ével lemond európai EP-képviselői mandátumáról.



Szijjártó Péter külügyminiszter a 444-nek elmondta, ő sem tud többet a botrányról, találgatásokba pedig nem menne bele, ugyanis ő maga is a megjelent cikkekből értesült róla. Hozzátette: Szájer lemondásakor még nem tudta, hogy egy, a rendőrség által feloszlatott szexparti állhat a döntés hátterében.

„Nincs plusz információnk” – fogalmazott Szijjártó.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések