A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Búcsút mondhatunk Fucking-nak!


A helyieknek elege lett az idétlen turistákból és átnevezik a világhírű falut.


Ritka az a falu amelyik megelégeli a turisták állandó jelenlétét, de a felsőasztiriai Fucking pont ilyen. A turistabiznisz eddig ugyan remek pénzt hozott a falunak, a napokban a helyiek mégis úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a falu nevét.

Az aprócska település a világ talán egyik leghíresebb faluja. Lakosainak száma alig haladja meg a százat. A falu hírnevét elnevezésének jelentése hozta. Angolról fordítva ugyanis vulgárisan közösülést jelent, amit a világ minden táján megmosolyog aki hallja.

A lakóknak pedig épp ez, a helységnévvel fotózkodó rengeteg turista hozta a legnagyobb bevételt, most mégis inkább lemondanak róla. Mint mondják elegük van abból, hogy folyamatosan gúnyolják őket, ráadásul a turisták java nem csupán fotózkodik a falu határában álló helységnévtáblával, de sokan magukkal is viszik. Ezért már le kellett venni, hiszen hetente rendelhetnének újat – írja a Heute. A falutanács ezért úgy döntött, hogy 2021 január elsejétől Fuckingot már Fuggingnak nevezik.

Kérdés persze, hogy azok, akik csak a turistákra építettek ez után miből fognak megélni, de néhányak szerint még évekig visszajárnak majd a turisták, mondván „korábban ez a falu volt Fucking”.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések