A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az amerikai igazságügyi miniszter szerint nincs bizonyíték a választási csalásra


Az amerikai igazságügyi minisztériumnak egyelőre nincsenek bizonyítékai kiterjedt választási csalásra – jelentette ki William Barr igazságügyi miniszter kedden az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva.


“Ezidáig nem láttunk csalást olyan nagyságrendben, ami más választási eredményhez vezethetett volna” – hangsúlyozta Barr.

Az igazságügyi miniszter elmondta azt is, hogy a szövetségi nyomozók kivizsgálták a panaszokat, de nem találtak bizonyítékot, amely alátámasztaná azokat az állításokat, miszerint széles körben követtek volna el csalásokat a november 3-i elnökválasztáson.

Barr novemberben utasítást adott a szövetségi nyomozó hatóságoknak, hogy járjanak utána a hiteles bejelentéseknek. Egyben figyelmeztette őket, hogy kerüljék “a képzelet szülte és túlzó állítások” kivizsgálását.

Donald Trump hivatalban lévő, republikánus párti elnök több államban is indított pereket, melyekben vitatta a voksolás eredményét választási szabálytalanságokra hivatkozva. A keresetek eddig nem jártak sikerrel. Kedden Wisconsinban is hitelesítették Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölt győzelmét. Ezt megelőzően Arizonában, Georgiában, Michiganben és Pennsylvaniában is hitelesítették a választási eredményeket, ami egy fontos formális lépés az elnökválasztást követően.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések