Hirdessen itt

A földrengés miatt elővigyázatosságból leállították a krskói atomerőművet Szlovéniában


Szlovéniában elővigyázatosságból leállították a Krskóban lévő atomerőművet a szomszédos Horvátországban bekövetkezett földrengés miatt.


Az STA szlovén hírügynökség jelentése szerint ez a "szokványos eljárás az erős földrengések esetében".

A földmozgást a fővárosban, Ljubljanában is érezték, akárcsak a szomszédos országokban, beleértve Magyarországot és Ausztriát is. Epicentruma Zágrábtól mintegy 50 kilométerre, Petrinja településnél volt.

A Krskóban lévő atomerőmű még a jugoszláv korszakban, 1983-ban kezdett működni. Kapacitása 700 megawatt, és Szlovénia áramfogyasztásának 20 százalékát adja. Ez az ország egyetlen atomerőműve, amelyet Horvátországgal közösen működtetnek. Bezárását 2023-ra tervezték eredetileg, de élettartamát meghosszabbították 20 évvel, noha több nem kormányzati szervezet tiltakozott a döntés ellen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések