A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Magyar vétó: a németek szerint közel a megegyezés


A német külügyminiszter azt mondta, hogy a tárgyalások utolsó fázisában vannak.


„A tárgyalások utolsó fázisában vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy napokon belül sikerül megállapodni az uniós költségvetési és a jogállamisági vitákban”

– jelezte konkrétumok nélkül kedden délelőtt Heiko Maas német külügyminiszter a Reuters tudósítása szerint – írta meg a Portfolio.

Ez arra utal, hogy mégsem lesznek elhúzódó tárgyalások, valamilyen gyors megoldást sikerül(t) találni a háttérben, ami nyomán rövidesen dönteni lehet az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról a tagállami szakminisztereket tömörítő Tanácsban, és így érdemi késedelem nélkül el tud majd indulni mindkét büdzsé.

A hírügynökség tudósítása szerint a német soros elnökséget vivő külügyi vezető úgy fogalmazott: „A tárgyalások utolsó fázisában vagyunk, amelyek nem könnyűek, mindannyian tudjuk. De abszolút biztos vagyok benne, hogy döntéseket tudunk hozni a következő napokban az uniós költségvetés és a helyreállítási alap kapcsán is és így képesek leszünk folyósítani a pénzeket.”

Mindez arra utal, hogy mégsem elhúzódó, akár hetekig tartó egyezkedés lesz a háttérben a szigorú jogállamisági mechanizmus miatt politikai vétót emelő magyar és lengyel kormány meggyőzésére, hanem sikerül(t) valamilyen olyan megoldást találni, ami minden érintett partnernek elfogadható és így megnyitja az utat a Tanácsban a 2021-2027-es uniós költségvetés és a helyreállítási alappal kapcsolatos saját forrás határozat napokon belüli formális megszavazására (akárcsak a jogállamisági mechanizmus megszavazására).

A gyors megoldás jó hír, de abból a szempontból nem meglepő, hogy a hét végén vezető európai néppárti politikusok, köztük Mandfred Weber frakcióvezető, illetve a frakció szóvivője már jelezte: támogatni fognak egy olyan megoldást, amelyet Orbán Viktor magyar kormányfő már szorgalmazott a levelében, miszerint lehetővé tennék, hogy az Európai Bíróságon meg lehessen támadni a jogállami problémák miatt kirótt EU-pénzes szankciókat. Ez azt jelentené, hogy az Európai Bizottság elindíthatja a szankciós mechanizmus alkalmazását akár már jövő év elején, majd a viszonylag gyors mechanizmus nyomán akár nyár körül szavazhatna a Tanács az egyes tagállamok elleni szankciókról és utána ezt meg lehetne támadni az Európai Bíróságon – írta meg a Portfolio.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések