Hasított a mozikban a Testcserés horror című film


A Vince Vaughn főszereplésével készült Freaky című testcserés horrorfilm nyerte a mozis hétvégét Észak-Amerikában.


Normális körülmények között szerénynek, ám a világjárvány-sújtotta mozis piacon kiemelkedőnek számító 3,7 millió dolláros (1,1 milliárd forint) jegyárbevétellel.

A Christopher Landon rendezte horrorvígjátékra 1,9 millió dollár értékben váltottak jegyet az Egyesült Államokon kívül, vagyis a film világszerte 5,6 millió dollár bevételt hozott a nyitóhétvégéjén.

A 6 millió dollárból forgatott mozi főszereplője egy sorozatgyilkos (Vince Vaughn) és egy kamaszlány (Kathryn Newton), akik akaratlanul testet cserélnek péntek 13-án. Jim Orr, a filmet jegyző Universal Pictures belföldi forgalmazással foglalkozó elnöke szerint a Freaky hosszú életű lesz a mozikban, mivel az elmaradó premierek miatt nem lesz sok riválisa.

A többi stúdióval ellentétben a Universal nem állt le a filmek bemutatásával a járvány alatt, döntően az AMC Theatres mozilánccal kötött megállapodásának köszönhetően. Ennek értelmében a szokásos 75-90 nap helyett a stúdió már a mozis debütálást követő 17 napon belül elérhetővé teheti a filmjeit a különböző prémium online videótárakban.

Az AMC részesedést kap a digitális profitból és más moziláncokkal ellentétben nem kell ismét bezárnia a filmszínházait. A bizonytalan piaci helyzet miatt persze a Universal is csak kicsiben gondolkodik és nem a legnagyobb „vadakat” küldi a mozikba.

A Halálos iramban 9 és a Jurassic World: Világuralom című produkciók premierjével megvárja a járványhelyzet javulását. A következő hetekben a Croodék: Egy új kor, valamint a Tom Hanks főszereplésével készült News of the World című kalandfilm érkezik a mozikba a stúdiótól. A Freaky után a kasszasikerlista második helyén a Let Him Go című film áll.

A Kevin Costner és Diane Lane főszereplésével készült thrillerre 1,8 millió dollárért váltottak jegyet a nézők, bemutatása óta csaknem 7 millió dollárt forgalmazott Észak-Amerikában.

Robert De Niro Nagypapa hadművelet című filmje 1,3 millió dollárt forgalmazott a hétvégén, ez a harmadik helyet jelenti a mozis toplistán.

A családi vígjátékra 15,2 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai nézők október elejei bemutatása óta.



Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések