Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Egészséges, de túlsúlyos Kim Dzsong Un


Nincs egészségügyi problémája Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, eltekintve attól, hogy túlsúlyos, és nyolc év alatt ötven kilót hízott - tudatta kedden újságírókkal a dél-koreai parlament egyik képviselője hírszerzési információkra hivatkozva.


Ha De Gjun azt követően nyilatkozott, hogy a nemzeti hírszerző szolgálat zárt ülésen tájékoztatást adott a képviselőknek. Ebből kiderült, hogy Kim Dzsong Unnak nincsenek komoly egészségügyi problémái, leszámítva a testsúlyfeleslegét.

A szolgálat feltételezi, hogy betegségnek nincs jele, csupán az elhízásnak, mivel testsúlya most 140 kilogramm.

Nyolc évvel ezelőtt, 2012 augusztusában még 90 kilós volt. Ez alapján évente 6-7 kilóval lett nehezebb - osztotta meg a felderítés értékelését a sajtóval a dél-koreai képviselő.
Tavasszal eltűnt a nyílvánosság elől

A titkosszolgálat szerint a vezető túlsúlyossága nem jelent különösebben veszélyt egészségére, mivel még elég fiatal. A szolgálat ugyanakkor feltételezi, hogy Kim Dzsong Unt idén úgynevezett

tarsalis alagút szindrómával kezelték, amely betegség fájdalommal, a lábujjak, a talp, a boka zsibbadásával jár, egyben járási nehézséget okoz.

Az észak-koreai vezető április 11-e és május 2-a között nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hosszú ideig tartó "hiányzása" miatt olyan híreszteléseknek láttak napvilágot, hogy beteg. Húsz nappal később azonban megjelent és felkeresett egy műtrágyát előállító gyárat.

Kim Dzsong Un 2011 decemberében került hatalomra, miután meghalt az apja, Kim Dzsong Il.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések