Hirdessen itt

Ursula Papandrea kilépett a súlyemelő szövetség elnökségéből


A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) amerikai alelnöke, Ursula Papandrea lemondott elnökségi tagságáról, miután a testület elvette tőle az ideiglenes elnöki pozíciót.


Lépése szorosan követte az olasz tag, az európai szövetség elnöki tisztét betöltő Antonio Urso pénteki távozását, aki magyarázata szerint az elnökség "őrült és romboló magatartása" miatt döntött a kilépésről.

Papandrea az insidethegames.biz portálnak nyilatkozva bírálta a "kaotikus" testületet, amiért "semmibe veszi a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot", és az elnökség tagjai a saját érdekeiket elébe helyezték a sportágéinak, ezáltal veszélyeztetve a súlyemelés olimpiai programban maradását.

Az alelnöki posztjától is megváló amerikai sportvezető bírálta az elnökség több tagját az elmúlt kilenc hónap alatti "megakasztás, blokkolás és zaklatás", vagyis az IWF megreformálásában való együttműködés hiánya, és az ő irányában tanúsított tiszteletlen magatartás miatt. Tudatta azt is, hogy jogi lépéseket kíván tenni, amiért és ahogyan eltávolították ideiglenes elnöki tisztéből.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közleményt adott ki Papandrea lemondása után.

"A NOB továbbra is nagyon aggódik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöksége által az elmúlt napokban hozott zavaros döntések, valamint az IWF globális irányítása miatt" - áll a dokumentumban.

Papandrea távozását megelőzte az IWF-vezetés három napon belül hozott ellentmondásos döntéssorozata, amellyel előbb leváltotta az ideiglenes elnökként az év eleje óta hivatalban levő amerikait, és helyére még kedden az IWF első alelnökét, a thaiföldi Intarat Yodbangtoeyt állította, akit viszont már csütörtökön "kicserélt" a nemzetközi szövetség orvosi bizottságát irányító brit Michael Iranira.

Utóbbi lépést az elnökség azután hajtotta végre, hogy Papandrea eltávolításának hírére a NOB aggodalommal reagált, erőteljesen kifogásolva a döntés meghozatalának módját és az amerikai helyére megválasztott új ideiglenes elnök személyét is. A múlt hét közepén Thomas Bach NOB-elnök már hangot adott aggodalmának az IWF vezetésével kapcsolatosan, és úgy vélte, hogy veszélybe kerülhet a sportág jelenléte a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon.

Az IWF-en belüli reformokat szorgalmazó, és e törekvéseiben a NOB támogatását is élvező Papandrea ez év januárjától irányította a szövetséget, miután Aján Tamás - a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán - lemondott 2000 óta viselt elnöki pozíciójáról. Az elnökség online-ülésen - az érintett távollétében - döntött Papandrea leváltásáról és Yodbangtoey kinevezéséről.

Utóbbi - akit a McLaren-jelentés szintén korrupciós vádakkal illetett - annak a Thaiföldnek a képviselője, amelyet súlyemelőinek tömeges doppingesetei nyomán kitiltottak a 2020-as tokiói olimpiáról.

Az IWF - Urso és Papandrea távozásával 17 fősre csökkent - elnökségének tagjai közül hét olyan országot képvisel, amely súlyemelői doppingügyeinek nagy száma miatt egy versenyzőt sem, vagy csak néhányat küldhet a jövő nyárra halasztott ötkarikás játékokra.

Közben a nemzetközi szövetség több tagországa is rendkívüli kongresszust sürget, amelyet az IWF alapszabálya szerint 90 napon belül meg kell tartani, ha a tagság egyötöde úgy akarja. Az insidethegames tudomása szerint a szükséges számot - a 38-at - már túl is lépték a kongresszust követelők. A brit sportági szövetség elnöke, Ashley Metcalfe kijelentette: az IWF teljes elnökségének le kell mondania, és új választásokra van szükség.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések