Romániában már több mint 8 ezer koronavírussal fertőzött beteg szorul kórházi ápolásra, több megyében telítődtek az intenzív terápiás osztályokon számukra elkülönített helyek, miközben hétfőn ismét rekordot döntött a pozitív tesztek aránya.
A stratégiai kommunikációs törzs hétfői jelentése szerint az utóbbi 24 órában 1591 embernél mutatták ki a koronavírust, ami elmarad ugyan az utóbbi két hét átlagától, de csak azért, mert a hétfői napokon mindig a vasárnap elvégzett, a szokásosnál (22-24 ezer) jóval kevesebb tesztet értékelnek ki.
MIVEL A HÉTFŐI JELENTÉSBEN SZEREPLŐ ÚJ FERTŐZÖTTEKET ALIG 6500 SZEMÉLY TESZTELÉSE NYOMÁN DIAGNOSZTIZÁLTÁK, EGY HÉT UTÁN ISMÉT REKORDOT DÖNTÖTT ÉS MEGHALADTA A 24 SZÁZALÉKOT A POZITÍV TESZTEK ARÁNYA.
HÉTFŐN ÚJABB 45, A KORONAVÍRUS SZÖVŐDMÉNYEINEK TULAJDONÍTOTT HALÁLESETET JELENTETTEK.
Romániában vasárnap haladta meg az ötezret a járvány halálos áldozatainak száma.
A fertőzés terjedésének utóbbi három hétben bekövetkezett újabb gyorsulása nyomán egyre aggasztóbb a helyzet a kórházakban.
BÁR MOST MÁR A TÜNETMENTES ESETEKET NEM UTALJÁK BE, HÉTFŐN REKORDOT DÖNTÖTT - A JÁRVÁNY KEZDETE ÓTA ELŐSZÖR HALADTA MEG A 8000-ET - A KÓRHÁZBAN KEZELT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK, ÉS A NAPOKBAN MEGKÖZELÍTETTE A 600-AT AZ INTENZÍV TERÁPIÁN ÁPOLT SÚLYOS ESETEK SZÁMA.
A G4Media.ro hírportál összesítése szerint Romániában a Covid-19-ben szenvedő betegeknek fenntartott kórházakban 1050 intenzív terápiás ágy van. A portál szerint
BUKARESTBEN ÉS AZ ORSZÁG 41 MEGYÉJE KÖZÜL 13-BAN NINCS MÁR SZABAD HELY A COVID-KÓRHÁZAK INTENZÍV TERÁPIÁS RÉSZLEGEIN.
Eddig 137 ezer embernél mutatták ki a koronavírust, közülük 24 ezer jelenleg is fertőző.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések