A középpontban ezúttal a nők voltak. A két nagy párt jelöltjének feleségéről beszéltek, és szót ejtettek a nőjogi mozgalmakról. A kampány mellett kiemelten foglalkoztak tehát Donald Trump és Joe Biden feleségével - számolt be róla a Hír TV.
A televízió eddigi adásaiban szó volt már a két legesélyesebb jelöltről, de keveset tud a közvélemény Donald Trump elnök és első számú kihívójának a feleségéről. Melania Trump 50 éves, Jill Biden 69 esztendős.
A first lady szlovén származású és 180 centiméter magas, a volt alelnök felesége pedig olasz, angol és skót felmenőkkel bír, magassága 168 centiméter. Mindketten egyetemet végeztek, míg Melania Trump modell és ékszertervező, addig Jill Biden pedagógus, azon belül is angol tanár. Mindkét nő párttag. Stílszerűen Melania Trump republikánus, Jill Biden pedig demokrata. Közös továbbá bennük az is, hogy jelenlegi férjüktől egyaránt egy-egy gyerekük van.
Közben a demokraták elnökjelöltje is leadta a szavazatát. Joe Biden személyesen voksolt a felesége kíséretében, Delaware államban.
Csütörtök reggelig már több mint 75 millió választó élt a korai szavazás lehetőségével. Csaknem 50 millióan levélben adták le voksukat. Szakértők szerint a részvételi arány a mostani amerikai elnökválasztáson lehet a legmagasabb az elmúlt száz évben.
Pár nappal az amerikai választások előtt Trump elnök Arizonában kampányolt.
Trump élesen bírálta riválisa járványkezelési terveit.
Az elnök kampányrendezvényén feltűnt a Brexit egyik meghatározó alakja is, Nigel Farage.
Nigel Farage describes Donald Trump as the 'single most resilient and bravest person I've ever met in my life' after the US president brought him on stage at a rally in Arizona pic.twitter.com/3st80ZhlQQ
— ITV News (@itvnews) October 28, 2020
A Hír TV teljes adása alább tekinthető meg:
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések