Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Koronavírusban halt meg a Fradi focistájának testvére


A Ferencváros ghánai hátvédje, Abraham Frimpong egy interjúban elmondta, hogy koronavírusban halt meg a testvére, akinek a járványhelyzet miatt még a temetésén sem tudott ott lenni.

Frimpong elmondta, bármilyen csapás is érje, száz százalékig hisz Istenben. Pedig az édesanyja már akkor meghalt, amikor ő 4 éves volt, míg a lánytestvérei is nagyon korán elmentek, így ők csak fentről szoríthatnak neki.

„A lánytestvéreim már csak fentről... Ebben az évben hunytak el, negyvenhárom, illetve negyvenkét évesen. Egyikük koronavírusban, s a járványhelyzet miatt sajnos a temetésükre sem tudtam hazamenni. Bármilyen csapás is érjen, száz százalékig hiszek Istenben. Néha nehéz, lelkileg keménynek kell lenni, de a hitem megőrzöm minden körülmények között" – mondta a védő a bunteto.com-nak adott interjújában.

A védő a Bajnokok Ligája kapcsán beszélt Lionel Messiről és Cristiano Ronaldóról is, arról, hogy melyiket tartja jobbnak.

„Ha majd játszottam ellenük – és remélem, megadatik – el tudom talán dönteni. De ha választani kell, Messire teszem le a voksomat. Világéletemben a Real Madridnak drukkoltam, emiatt ugye Ronaldo közelebb állhatna hozzám, Messi azonban még különlegesebb." Hozzátette, a Barcelonából Gerard Piquét, a Juventusból pedig Leonardo Bonuccit ismeri el a leginkább.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések