A Karcagi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 39 éves karcagi férfi ellen kényszerítéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt – tájékoztatta hírportálunkat a megyei főügyészség sajtószóvivője.
A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott és a sértett 2009. augusztusa óta élettársi kapcsolatban éltek egészen 2020. január elejéig. A sértettnek korábbi kapcsolatából egy kiskorú gyermeke, majd a vádlottal fennálló kapcsolatából négy gyermeke született. Az élettársak kapcsolata 2019. év végére megromlott, a veszekedések rendszeressé váltak.
A konfliktusuk oly annyira elmélyült, hogy a vádlott rendszeresen fenyegette, bántalmazta a sértettet, a lakás berendezési tárgyait dühében megrongálta. A vádlott azt szerette volna elérni, hogy a sértett hagyja el a lakást, ezért konyhakéssel a kezében többször megfenyegette őt. A sértett nem mert közös otthonukban maradni, hanem a szüleihez menekült, ezzel arra kényszerült, hogy az éjszakákat ne töltse gyermekeivel.
2020. január 3-án a reggeli órákban ismét szóváltás alakult ki a vádlott és a sértett között. Ekkor a vádlott megtalálta a sértett kabátja zsebében az önvédelemből magánál tartott gázspray-t, amellyel a lakás szobahelyiségébe fújt, ahol éppen a kiskorú gyermekek tartózkodtak.
A vádlott italozó életmódja miatt, illetőleg azért, mert az öt gyermek jelenlétében rendszeresen szidalmazta, fenyegette, bántalmazta az élettársát, szülői, nevelőszülői feladataiból adódó kötelességét súlyosan megszegte, mellyel veszélyeztette a gyermekek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését.
Az ügyészség a kényszerítéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettén kívül a gyermekek sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetése bűntettével, továbbá többrendbeli zaklatással is vádolja a vádlottat.
A Karcagi Járási Ügyészség indítványozta, hogy a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást szabjon ki a bíróság. A büntetőeljárás a Karcagi Járásbíróságon folytatódik.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések