Vera Jourová, az Európai Bizottság (EB) cseh alelnöke felhívta rá a figyelmet, hogy az Európai Unió következő költségvetésében – nyilván a tagállamok által befizetett adókból – komoly támogatást kapnak majd a „független" (értsd: liberális, szocialista és zöld) sajtóorgánumok. A Soros Györgyhöz köthető politikus az amerikai tőzsdespekuláns köreihez tartozó szervezetek képviselői előtt jelentette be a hírt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Hétfőn az EURACTIV Bulgaria rendezett egy online konferenciát a sajtóról, amelyen többek között Vera Jourová, az EB egyik alelnöke is részt vett. A beszélgetés során a cseh politikus tudatta, hogy
A KÖVETKEZŐ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉSBEN 61 MILLIÓ EURÓVAL TÁMOGATJÁK MAJD AZ ÁLTALA „FÜGGETLENNEK" NEVEZETT, VALÓJÁBAN BALOLDALI (PROPAGANDA)MÉDIÁT ÉS AZ „ÚJSÁGÍRÓKNAK" TITULÁLT POLITIKAI AKTIVISTÁKAT.
ENNEK A KÖLTSÉGEIT AZ EURÓPAI ADÓFIZETŐK ÁLLJÁK, HISZEN AZ ADÓKBÓL FOGNAK 61 MILLIÓ EURÓT PROPAGANDÁRA ÉS FAKE NEWS-RA ÁLDOZNI.
Jourová szerint a Bizottság erőfeszítéseit az EU digitális médiapiacának pluralizmusának biztosítására összpontosítja, valamint olyan mechanizmusok kidolgozására, amelyek megvédik az „újságírókat" az úgynevezett SLAPP-ügyektől (stratégiai per a nyilvánosság részvételének megakadályozására, strategic lawsuit against public participation). A SLAPP egy olyan per, amelynek célja a kritikus hangok cenzúrázása, megfélemlítése és elhallgattatása azáltal, hogy rájuk terhelik a jogi költségeket, amíg abba nem hagyják munkásságukat.
„A Bizottság nem nyerheti meg a háborút egyedül a <<független>> média védelme érdekében, de minden rendelkezésünkre álló eszközt bevetünk" - fogalmazott Jourová.
A konferencián részt vett Pavel Szalai is, aki a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) nevű szervezet EU- és Balkán-koordinátora. Ez a szervezet 2017-ben
TÖBB MINT 200 EZER DOLLÁRT KAPOTT SOROS GYÖRGY NYÍLT TÁRSADALOM ALAPÍTVÁNYÁTÓL (OSF).
Szalai emlékeztetett arra, hogy Bulgária 2019-ben aláírta az információs és demokráciaügyi partnerséget (Partnership for Information and Democracy), amelynek célja a véleménynyilvánítás szabadságának globális előmozdítása. Véleménye szerint azonban a média szabadsága továbbra is romlik Bulgáriában, és a bolgár kormánynak nincs akarata a helyzet javítására. Azt is elárulta, hogy idén márciusban Bojko Boriszov bolgár miniszterelnöknek ajánlásokat is küldtek, azonban nem kaptak választ.
Bolgár sajtóorgánumok kiadói is részt vettek a konferencián. Az Economedia kiadót Galya Prokopieva ügyvezető igazgató képviselte, aki szerint „szét akarják verni Bulgáriában a sajtót".
Az Economedia honlapján finanszírozóként van feltüntetve az America for Bulgaria Foundation (ABF) nevű szervezet.
AZ ABF LÉNYEGÉBEN A „SZEGÉNY EMBER" OSF-JE.
Saját honlapjuk szerint ők egy „független, pártatlan, politikamentes amerikai támogatást nyújtó alapítvány, amely bolgárokkal együttműködve az ország magánszektorának és a kapcsolódó demokratikus intézmények megerősítéséért dolgozik".
Civil szervezeteket is támogatnak, 2017-ben például
A SOROSHOZ IS KÖZEL ÁLLÓ TRANSPARENCY INTERNATIONAL ASSOCIATION KAPOTT TŐLÜK TÖBB MINT 400 EZER DOLLÁRT.
Az ABF ráadásul Soros Györgyékkel is együttműködik. A 2019. évi beszámolója szerint az ő segítségükkel jött létre a bolgár Korrupcióellenes Alap (Anti-Corruption Fund), de megjegyzik azt is, hogy az OSF is komoly támogatást nyújtott ennek a létrehozásához.
Az OSF-t és az ABF-et az American University in Bulgaria is összeköti, ugyanis mindkét szervezet támogatja az intézményt.
SOROSÉK PÉLDÁUL TÖBB MINT 36 MILLIÓ DOLLÁR TÁMOGATÁST ADTAK AZ EGYETEMNEK,
és több mint 3 ezer ösztöndíjat is kiosztottak.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések