“–Ötven év vígszínházi létezés alatt sok pályakezdő színészt látott. Mások a mostani fiatalok, mint amilyen például maga volt?
– Nem látok különbséget az én kezdeti lelkesedésem és az övék között. A színészet agyi gyakorlat, figyelést, odaadást és jelenlétet igényel. Ha valaki tehetséges, az tehetséges, ehhez jön egy rettenetes mély koncentráció. De ha ez megvan, a színészet ilyen szempontból nem változik.
– Mit gondol a színművészetis diákokról és az egyetemfoglalásról?
– Óriásinak tartom, nagyon tisztelem őket. Figyelemmel követem a történéseket, amennyire lehet és tudom. Mentem volna őrt állni, mert hívtak, csak épp úgy alakultak a munkáim, hogy nem tudtam ott lenni. Nem volt időm, mert vagy tanultam a szöveget, vagy próbáltam, és néha aludtam is. De lehet, hogy majd megyek.
– Beszélgettünk színésszel, aki az egyetemi évekből a mesterek fontosságát emelte ki annak kapcsán, hogy sok emblematikus tanár mondott fel az SZFE-n. Mit jelentett önnek anno Várkonyi Zoltán?
– Szakmát, életszemléletet, világlátást, műveltséget. Rendkívüli érzéke volt az iróniához, az öniróniához. Ellensége volt a giccsnek és az álérzelmességnek. Nagyon szerettük. Rengeteget dolgozott, így nem az óraszámainak a mennyisége, sokkal inkább a minősége volt fontos. Követtük az életét, ő is mindent tudott rólunk. Ezek a dolgok mindannyiunkra nagyon jól hatottak.”
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések