A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Csökkenő forgalomban mérséklődött a BUX a héten


Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 33 225,15 ponton zárt pénteken, 435,29 ponttal, 1,29 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.


A részvénypiac forgalma 30,90 milliárd forint volt, az előző heti 44,43 milliárd forint után. A vezető részvények csökkentek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a hétfői kereskedésben a kifejezetten pozitív nemzetközi befektetői hangulat ellenére is esett a hazai részvényindex. A kedden megindult korrekció kitartott szerda zárásig, de a csütörtöki napot ismét negatív tartományban zárta a BUX-index.

A vezető részvények közül az OTP a 10 000 forintos szint alá került a héten, a pénteki kereskedést 2 százalékkal a hétfői nyitóárfolyam alatt kezdte meg. A Mol részvényárfolyama a hét elején több mint 3 százalékot csökkent, kedden és szerdán viszont már emelkedett, végül csütörtökön egyedül a Mol tudott emelkedéssel zárni a negatív nemzetközi befektetői hangulat közepette. A Richter egész héten a 6400-6800 forintos, míg a Magyar Telekom a 355-370 forintos sávban mozgott - írja az Equilor.

A héten céláremelés érkezett a Richterre, a Jefferies továbbra is vételre ajánlja a gyógyszergyártó részvényeit, a 12 havi célárfolyamot 8150 forintról 8750 forintra emelte. Lapinformáció szerint az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszer Hatósága (FDA) pozitív állásfoglalást adott ki az ír Alkermes gyógyszergyár készítményéről, amely a Richter Vraylar gyógyszerének konkurenciája lenne. A pozitív állásfoglalás még nem jelent engedélyt, de növeli annak esélyét, melyet november 15-ére várnak - írja az Equilor Befektetési Zrt.

A vezető részvények közül a héten a legnagyobb mértékben a Magyar Telekom esett, az árfolyama 2,49 százalékkal gyengült, pénteken 353 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 773 millió forintot.

A héten a Richter 1,2 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 6600 forinton zárt, heti forgalma pedig több mint 7,08 milliárd forintot tett ki.

Az OTP árfolyama 1,72 százalékkal mérséklődött a héten, pénteken 9700 forinton zárt, heti forgalma több mint 13,75 milliárd forint volt.

A Mol-részvények ára a héten 0,3 százalékkal csökkent, pénteki záróára 1665 forint volt, heti forgalma 7,06 milliárd forint.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3326,29 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 62,07 ponttal, 1,83 százalékkal alacsonyabban.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések