Az ügyészség a letartóztatás fenntartására vonatkozó elsőfokú bírósági határozat helybenhagyását javasolta azzal a férfival szemben, akit az ügyészség életveszélyes testi sértéssel vádol.
A nagyatádi férfi május 2-án részegen összeveszett a lakótársával. A lakótársa vita közben arcul ütötte, mire a férfi egy csontozókést ragadott, és az hátba szúrta vele. Az életveszélyes sérülést csak a szerencsének köszönhetően kerülte el.
Az ügyben elsőfokon eljáró Kaposvári Törvényszék a férfi májusban elrendelt letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta. A végzés ellen a vádlott és ügyvédje fellebbezett.
A másodfokú eljárásban a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a letartóztatás fenntartásáról rendelkező törvényszéki végzés helybenhagyását javasolta, mivel a a vádlott előéletére, illetve a két férfi közti korábbi tettlegességre tekintettel tartani lehet a bűnismétléstől. Emellett, mivel közös háztartásban éltek, szabadlábra helyezése esetén tartani lehetett attól, hogy megfenyegeti lakótársát, ezzel veszélyezteti az eljárást. Emiatt esetében indokolt a letartóztatás.
A fellebbezést a Pécsi Ítélőtábla bírálja el - írja az Ügyészség oldala.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések