Hirdessen itt

A lefejezett franciatanár ügye miatt bojkottálják a francia termékeket az arab országok


A francia külügyminisztérium most arra szólította fel a bojkottáló országokat, hogy hagyjanak fel ezzel az alaptalan lépéssel.


Emmanuel Macron francia elnök még februárban hirdette meg az iszlám szeparatizmus elleni harcot, de a koronavírus-járvány miatt tavasszal ez háttérbe szorult. A téma azután került újra elő, hogy október 16-án egy csecsen fiatal lefejezett egy francia tanárt, Samuel Patyt, aki korábban a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed prófétáról mutatott karikatúrákat a tanítványainak.

„Az egyik állampolgárunkat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni. A honfitársunk egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett” – mondta az eset után a francia elnök, aki azt is megjegyezte, hogy „az iszlamisták a jövőnket akarják”, de Franciaország „nem adja fel a képregényeit”.



Ez utóbbi kijelentés azért is fontos, mert a muszlim vallásban tilos Mohamed és Allah képes ábrázolása.

Ezután több közel-keleti országban, így Kuvaitban, Jordániában és Katarban is bojkott kezdődött a francia termékek ellen, Líbiában és Szíriában pedig tüntetések voltak. Szombaton pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök javasolta a francia elnöknek, hogy vizsgáltassa meg az elmeállapotát.



Mindez azonban nem hatotta meg Macront, aki vasárnap kijelentette, hogy „soha nem fogunk engedni”.

Most a francia külügyminisztérium arra szólította fel a termékeiket bojkottáló országokat, hogy „ezeket az alaptalan lépéseket azonnal fel kell függeszteni, ugyanúgy, ahogy az országunk elleni támadást, ami mindössze egy radikális kisebbség erőszakolt ki”.

A franciák aggodalma érthető, hogy Szaúd-Arábiában, a világ legnagyobb arab gazdaságában a hétvégén a francia Carrefour elleni bojkottra való felhívás volt az egyik legfelkapottabb téma.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések