A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vádat emelt az ügyészség a nyíregyházi kettős gyilkosság elkövetője ellen


Aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a tavaly augusztusban Nyíregyháza-Oroson történt kettős gyilkosság elkövetője ellen.


Révész Norbert főügyészhelyettes az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy legkorábban 35 év múlva vizsgálhatja meg a bíróság a vádlott feltételes szabadságra bocsátását.


A vádirat lényege szerint a vádlott felesége 2019 februárjától közelebbi kapcsolatba került munkahelyi főnökével, a későbbi sértettel. A vádlott néhány hónap elteltével tudomást szerzett a kapcsolatról, ezért a házassága megromlott, többször veszekedett a feleségével, aki kis időre el is költözött tőle.



Augusztus 26-án a nő felkereste szeretőjét annak lakásán, ahol szóváltás alakult ki köztük. A feleség később ezt elmondta a férjének, aki a féltékenységtől és sértettségtől hajtva magához vette az engedéllyel tartott golyós vadászpuskáját és a férfi házhoz ment. Autójából kiszállva egy célzott lövést adott le a családi ház udvarán tartózkodó sértettre, aki bemenekült a házba, az újabb célzott lövés azonban a zárt ajtó mögött halálra sebezte a 42 éves férfit - ismertette a főügyészhelyettes.


A lövések hallatára a szomszédos ingatlanból kiszaladt az utcára a sértett 65 éves édesapja, akire a vádlott rálőtt, de nem találta el. Az idős férfi rövid szóváltás után elindult fia háza felé, ekkor a vádlott hátulról, néhány méterről őt is lelőtte. A vádlottat később a rendőrök fogták el a város külterületén.


Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek  

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések