Hirdessen itt

Tizenkilenc cég nyert 2,5 milliárd forint támogatást az Irinyi-terv programban

Az idén 51 pályázóból 19 cég nyert 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az Irinyi-terv iparstratégiai programban, a forrás felhasználásával 7 milliárd forint értékű beruházás valósul meg - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta:

A JÖVŐ MAGYAR, HIGH-TECH ÉS ZÖLD, ENNEK MEGFELELŐEN A KORMÁNY KIEMELT CÉLJA, HOGY MINÉL TÖBB OLYAN MAGYAR TULAJDONÚ VÁLLALAT JÖJJÖN LÉTRE, FEJLŐDJÖN, AMELY KORSZERŰ, ZÖLD TECHNOLÓGIÁT ALKALMAZVA BIZTOS MEGÉLHETÉST NYÚJT MUNKAVÁLLALÓINAK, ÉS VILÁGSZÍNVONALÚ TERMÉKEKET, SZOLGÁLTATÁSOKAT ÁLLÍT ELŐ.

Hozzátette: a 2016 óta működő Irinyi-terv iparstratégiai támogatási program segíti a magas hozzáadott értékű, nemzetközi piacokon is versenyképes termékek kifejlesztését, piacra vitelét.

György László részletezte, hogy

AZ IDÉN 2,5 MILLIÁRD FORINT KERETTEL RENDELKEZŐ IRINYI-TERV IPARSTRATÉGIAI TÁMOGATÁSI PROGRAM IRÁNT 211 VÁLLALKOZÁS ÉRDEKLŐDÖTT, VÉGÜL 51 CÉG ADTA BE A TÁMOGATÁSI KÉRELMÉT 6,8 MILLIÁRD FORINT IGÉNYRE, ENNEK FELHASZNÁLÁSÁVAL 17 MILLIÁRD FORINT BERUHÁZÁST KÍVÁNTAK MEGVALÓSÍTANI.

Kiemelte, hogy mivel nagyon sok jó színvonalú projekt érkezett a pályázati kiírásra, ezért a vállalkozásoknak 35 százalékos támogatást ajánlottak beruházásaikhoz.

Ismertette, hogy a megítélt támogatásokat a vállalkozások egyebek mellett kapacitás és termékkínálat bővítésre, a termékek piacra vitelére, kutatási és fejlesztési tevékenységre, energiahatékonyság növelésére használhatják. Az idei nyertesek közül kitűnnek

A 3D NYOMTATÁSHOZ, A REPÜLŐGÉPIPARHOZ, A FÉMMEGMUNKÁLÁSHOZ, A SPECIÁLIS- ÉS CÉLGÉPGYÁRTÁSHOZ, A ZÖLDGAZDASÁGHOZ KAPCSOLÓDÓ TÁMOGATÁSI IGÉNYEK.

Ez azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások a jövő iparágaiba fektetnek, és ott valósítanak meg olyan beruházásokat, amelyekkel hozzájárulnak az exportképesség javításához, a magyar gazdaság, a munkahelyek megerősítéséhez - mondta az államtitkár.

György László kijelentette, hogy az Irinyi-tervben a legkiválóbb vállalkozásokat támogatják, és ez a költségvetésnek is megtérül. Számítások azt mutatják, a gazdaság-fejlesztés-támogatás programban az 5 éves fenntartási idő alatt a tavaly adott 1 adóforint 4 adóforintot, az idén pedig 1 adóforint 6 adóforintot termel, azon felül, hogy a támogatással megerősítik a vállalkozásokat, a munkahelyeket, illetve új munkahelyeket hoznak létre, szélesítik a beszállítói kört.

György László kitért arra, hogy az Irinyi-tervben nyújtott 2,5 milliárd forint támogatási összeg megalapozza a magyar gazdaság technológiaváltását segítő, nagyobb támogatási összeggel futó uniós pályázatokat is.

A sajtótájékoztatón az államtitkár szólt arról is, hogy

FOLYAMATOSAN BŐVÍTIK A MODERN GYÁRAK ÉJSZAKÁJA PROGRAMOT, MODERN MINTAGYÁRAKAT, MODERN MINTAÜZEMEKET, MODERN MINTAMŰHELYEKET ALAKÍTANAK KI,

ahol az érdeklődő vállalatok megismerhetik a korszerű technológiákat, lehetőségeket.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések