A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Olyan erősen fojtotta felesége nyakát a gyömrői férfi, hogy az ujja is belefájdult


Egy gyömrői férfi ájulásig fojtogatta feleségét, elmondása szerint még az ujja is belefájdult.


Az incidens 2019. január 11-én történt, amikor is szóváltást követően a férfi két kézzel megragadta felesége nyakát, és fojtogatni kezdte. Úgy szorította, hogy - későbbi vallomása szerint - az ujja is belefájdult. Csak akkor engedte el, amikor már eszméletét vesztette. Az asszony később magához tért, ő maga hívta ki a rendőrséget.


Az igazságügyi orvosszakértő a sérülést közvetett életveszélyesnek minősítette, véleménye szerint a közvetlen életveszély és a halál csak a véletlennek, valamint az orvosi szaksegítségnek köszönhetően maradt el - írják a rendőrség honlapján. A szakvélemény szerint a pajzsporcának felső nyúlványa eltört, a gége körüli lágy részek vizenyősödtek, valamint nyakának elülső felszínén szemmel is látható többszörös bőr alatti bevérzések keletkeztek.


A bíróság távoltartást rendelt el a férfival szemben, aki ennek ellenére továbbra is zaklatta feleségét. ismerőseiknek intim fotókat küldözgetett az asszonyról, célja felesége megszégyenítése volt.


A 47 éves férfi ellen emberölés bűntette kísérletének és zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás lezárult, a rendőrség a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések