Hirdessen itt

Mijazaki Hajao életművét dolgozza fel az amerikai filmakadémia múzeumának első kiállítása

Az Oscar-díjas japán animációs mester, Mijazaki Hajao életműve előtt tiszteleg a tavasszal Los Angelesben megnyíló filmakadémiai múzeum első időszaki kiállítása - számolt be róla a Variety.com.

 A tárlatot a filmmúzeum Marilyn és Jeffrey Katzenbergről elnevezett galériájában rendezik be. A kiállítás 2021. április 30-tól látogatható, a múzeum hivatalos megnyitását követően. A kiállítás a híres japán animációs műhelyt, a Ghibli Stúdiót alapító animációs filmrendező hat évtizedes pályafutását mutatja be. Ez lesz a japán művész alkotásainak első retrospektív kiállítása Észak-Amerikában.

Bill Kramer, a filmakadémia múzeumának igazgatója hangsúlyozta, hogy a világhírű mester pályafutásának bemutatásával méltó módon indítják az intézmény működését, és egyúttal jelzik a múzeum globális hatókörét.

A kiállítást több mint 300 relikviával rendezték be, és Mijazaki 11 animációs filmjét ismerheti meg a közönség, köztük a Chihiro szellemországban és A vándorló palota című alkotásait. A tárlatot hét szekcióra osztják, ezek mindegyikét a mester egy-egy animációs témájának szentelik. A kiállítás kurátora a filmmúzeumban dolgozó Jessica Niebel és J. Raúl Guzmán. A tárlatot a Ghibli Stúdió közreműködésével szervezték.

"Mijazaki Hajao egyedülálló képességgel képes megragadni, hogy miként érzékeljük az életet, annak minden kétértelműségével és összetettségével"- magyarázta Niebel. "Kiváltság volt együttműködni a Ghibli Stúdióval egy olyan kiállítás létrehozásában, amely Mijazaki rajongóinak és a munkásságát még nem ismerőknek egyaránt szól" - fűzte hozzá.

Mijazaki 2003-ban Oscar-díjat kapott a Chihiro szellemországban című rajzfilmjéért, és 2014-ben életművét is Oscar-díjjal ismerte el az amerikai filmakadémia.

A filmakadémia 28 ezer négyzetméteres Los Angeles-i mozgóképmúzeumában (Academy Museum of Motion Pictures), amit Renzo Piano olasz sztárépítész tervezett, vetítések, sztárokkal szervezett közönségtalálkozók és híres filmek kellékei is várják majd a filmrajongókat.

A filmmúzeum gyűjteménye több mint 12 millió fotót, 190 ezer filmet és videót, 80 ezer forgatókönyvet, 61 ezer posztert és 104 ezer filmes művészeti tárgyat tartalmaz.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések