A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Már 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsgamentesen

Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookon azt írta, hogy azért döntöttek tavasszal a korábban előírt követelmények időszakos eltörlése mellett, mert

A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉN NEMCSAK AZ EMBEREK EGÉSZSÉGÉT ÉS ÉLETÉT, DE A GAZDASÁGOT, A MAGYAR EMBEREK MEGÉLHETÉSÉT IS VÉDENI KELL.

A változtatásnak köszönhetően az érintett fiatalok jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerültek, hiszen olyan állásokat is megpályázhattak, amelyeket a diplomájuk kézhezvétele előtt nem.

A munkáltatók pedig így is biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő szaktudással rendelkeznek a jelentkezők, hiszen a záróvizsgát letették, bizonyították, hogy elsajátították a szükséges ismereteket

- mutatott rá az államtitkár.

Kitért arra: a gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat.

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.
A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez - közölte Schanda Tamás.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések