Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele - közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.
A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban
A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon, 40 ezer önkéntes bevonásával. Az orosz főváros hétfőn arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.
az Egyesült Államok (6 301 321), India (4 280 422) és Brazília (4 147 974) után.
Az aktív esetek száma 1795-tel 167 747-re nőtt. A halálozások száma 122-vel 17 993-ra, a felépüléseké pedig 6772-vel 850 049-re emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 202 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 205 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

SIKERESEN ÁTESETT A MEGFELELŐ MINŐSÉGELLENŐRZÉSEN.
A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon, 40 ezer önkéntes bevonásával. Az orosz főváros hétfőn arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.
Több mint 38 millió tesztet végeztek el
Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5099-cel 1 035 789-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes.OROSZORSZÁG A NEGYEDIK HELYEN ÁLL A VILÁGON A KIMUTATOTT ÚJ KORONAVÍRUS-FERTŐZÉSEK SZÁMÁT TEKINTVE

0 Megjegyzések