Hirdessen itt

Döntöttek a rákóczifalvi sorozatgyilkosról: így végzett áldozataival a rém – videó


Puszta kézzel ölt, lebukása után pedig bevallott egy újabb gyilkosságot T. Tamás.


Letartóztatásban marad az a 28 éves rákóczifalvi férfi, aki a vádirat szerint három emberrel végzett brutális módon – így döntött a Szegedi Ítélőtábla, helyt adva a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának. A férfi agyonverte majd kifosztotta áldozatait, egy bakancsot, ruhát, élelmiszert és illatszert zsákmányolt a gyilkosságok után.


2018 februárjában nyomozók lepték el a Jász Nagykun Szolnok megyei Rákóczifalva utcáit. A 6000 lakosú településen két holttestet találtak két szomszédos házban. A rendőrök egy nap alatt elfogták a gyanúsítottat, az akkor 25 éves T. Tamást, aki a helybéliek szerint egy ideje fájlalta a kezét, azt mondta elesett, ám valószínűleg így próbálta magyarázni a gyilkosságok közben szerzett sérüléseit.



A férfi már korábban is ölhetett, azaz a rendőrök sorozatgyilkost fogtak. Áldozatai több dologban is hasonlítottak egymásra: mindannyian a tettes lakóhelyének közelében élő, hatvan év feletti férfiak voltak. Első áldozata egy 63 éves férfi lehetett, aki nyugdíjazása előtt a rendőrség kötelékében dolgozott. Vele még 2017 decemberében végezhetett T. Tamás, ám a halálesetet sokáig balesetként kezelték, azt feltételezve, hogy leesett a padlásról és a nyakát törte. Bár sokan kételkedtek ebben, a férfit végül abban a tudatban temették el, hogy nem gyilkosság áldozata lett.


A rákóczifalvi rém második és harmadik áldozatára egy gázóra-leolvasó talált rá, aki, miután nem tudott bejutni egy házba, a szomszédnál próbálkozott. Ott pillantotta meg az egyik vérbefagyott holttestet, majd hamarosan a másik áldozatot is megtalálták. Feltételezett gyilkosukat jól ismerték Rákóczifalván: a férfinek nem volt munkahelye, a családjával nem tartotta a kapcsolatot, balhéi miatt pedig több kocsmából is kitiltották. A rendőröknek az elfogása után vallotta be a harmadik gyilkosságot. Rémtetteit a helyszínen rekonstruálta a nyomozóknak:



Az ügyészség szerint a puszta kézzel gyilkoló férfi először azért ölt, mert első áldozata szidni kezdte az édesanyját. Ez elegendő indok volt számára, hogy szó nélkül rátámadjon a másikra és agyonverje. A szomszédok bűne mindössze annyi volt, hogy nem tetszett nekik, amikor a férfi hívatlanul megjelent az otthonukban. Összeszólalkoztak vele, majd amikor emlegetni kezdték az anyját, a gyilkos azonnal tombolni kezdett, ütötte-verte őket, a légzőszervüket, a mellkasukat taposta.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség korábban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért a sorozatgyilkosra, akinek most meghosszabbították a letartóztatását. Az ügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és kifosztással vádolja, letartóztatásának meghosszabbítását pedig azért kérték, mert sem munkahelye, sem szoros családi kapcsolata nincs, így fennáll a szökés veszélye.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések