Hirdessen itt

Védőkesztyűt, maszkot kapnak majd a lengyel elnök beiktatására érkező képviselők

Három szenátor pozitív vírustesztje miatt szigorított egészségügyi óvintézkedések mellett iktatják be a héten a parlament két házának összevont ülésén az újraválasztott lengyel elnököt, Andrzej Dudát – közölte kedden a lengyel sajtóra hivatkozva az MTI.

Andrzej Dudát július 12-én választották meg második hivatali időszakára lengyel államfőnek, előző megbízatása csütörtökön ér véget, a beiktatásra aznap kerül sor.

A KÉPVISELŐKNEK A PARLAMENTI ÉPÜLETEGYÜTTESBE TÖRTÉNŐ BELÉPÉSKOR MEGMÉRIK A LÁZÁT, VÉDŐKESZTYŰT, VÉDŐMASZKOT, FERTŐTLENÍTŐT BIZTOSÍTANAK NEKIK,

és a létszámtól függően minél nagyobb távolságtartásra törekednek – derül ki a lengyel médiában idézett utasításokból.

A jelenleginél szigorúbb biztonsági intézkedések oka, hogy a hét végén kórházba került egyik ellenzéki szenátornak, majd két másiknak is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Emiatt a felsőházi képviselőknél vírustesztelést végeznek, és az összevont ülés kivételével egy héttel elhalasztották az e hétre tervezett alsó- és felsőházi tanácskozásokat.

Lengyelországban kedden rekordmagas napi növekményt jegyeztek, 680 új koronavírus-fertőzést mutattak ki. A legtöbb, 222 új fertőzés továbbra is a Sziléziai vajdasághoz kötődik, ahol folytatódik a bányászok általános vírusszűrése, és ahol a bányavidéken kívül más helyi járványgócok is kialakultak.

Az országban 13 093 az aktív esetek száma, a járvány március eleji kitörése óta megfertőződött 48 149 ember közül 35 056-an felgyógyultak. Eddig 1738 koronavírusos beteg hunyt el, az utóbbi 24 óra alatt hat.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések