A napjainkban pusztító folyamatokat csak összefogással tudjuk megállítani, mivel egyes gazdag országokban élő emberek elégedetlen, igénytelen népcsoportjai féktelen önzésükben pusztítanak, és nem tartják tiszteletben még az életet sem – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, Budakalászon.
Soltész Miklós a budakalászi Szent Imre közösségi ház átadásán arról beszélt, hogy Szent István király példája ma is kötelezi a magyarokat, mivel meg kell védeniük örökségét, és vissza kell vernünk az országuk, értékeik és kereszténységünk elleni támadásokat.
Hozzátette, hogy Magyarország kormánya ezért is támogatja a közösségi épületek megújítását, építését.
Ezért támogatta 130 millió forinttal a Szent Imre közösségi ház megvalósítását egy olyan közösségnek, amely méltó utódja azoknak a bátraknak, akik 1963-65 között, a legnagyobb magyarországi keresztényüldözés közepette, templomot mertek építeni Szent István tiszteletére – fűzte hozzá az államtitkár.
Fotó: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Budakalász-Szentistvántelepi Plébánia Szent Imre közösségi házának átadásán 2020. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

0 Megjegyzések